Nincs trendváltás: középmezőnyben voltak tavaly is a Csongrád-Csanád vármegyei keresetek

2024.05.15. 07:40

Több mint 50 ezerrel kevesebbet viszünk haza az országos átlagnál

Tavaly a havi nettó átlagkeresetek 271 és 463 ezer forint között mozogtak hazánkban. Előbbi Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei adat, utóbbi pedig nem meglepő módon fővárosi. A KSH összesítéséből kiderül, hogy Csongrád-Csanádban átlagosan havonta csak 54 ezerrel vihettünk kevesebbet haza, mint az országos 380 ezres átlag.

Varga Anna

Vármegyénkben a mezőgazdaság területén dolgozó alkalmazottak átlagosan havi nettó 274 ezret kerestek. Illusztráció: Karnok Csaba

A tavalyi évben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 380 ezer forintot tett ki – erről a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számolt be Fókuszban a vármegyék című kiadványában. A fővárost és a 19 vármegyét vizsgáló összeállítás a tavalyi év végére a keresetek szempontjából sok újdonságot nem hozott, régiónkat nézve továbbra is előzzük Bács-Kiskunt, Békés pedig még mindig az utolsó előtti a 20-as listában.

Egy dolog változott, hiszen míg korábban arról tudtunk beszámolni, hogy csak Budapesten és Győr-Moson-Sopron vármegyében vittek haza több pénzt az alkalmazottak az országos átlagnál, immár Komárom-Esztergomban is, igaz a statisztika szerint mindössze 36 forinttal jött ki többre az átlag.

Nagyjából ugyanannyi alkalmazott

A KSH kiadványából kiderül, hogy az egy évvel korábbihoz képest 0,9 százalékkal többen, átlagosan 3 millió 672 ezren álltak alkalmazásban a hazai székhelyű munkáltatóknál. A létszám Csongrád-Csanádban jóformán stagnált, 119 ezren álltak alkalmazásban vármegyei székhelyű munkáltatónál.

Az alkalmazottak csaknem kétharmadát foglalkoztató versenyszférában 0,8, míg a költségvetési intézményeknél 3 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma 

– részletezi a KSH. Természetesen egyes nemzetgazdasági ágaknál bővülés volt megfigyelhető, ilyen az oktatás, ahol a dolgozók létszáma 5,6 százalékkal bővült. Ezzel szemben a legjelentősebb munkáltatónak számító feldolgozóiparban dolgozók száma 2,5 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

Örökös középmezőnyben a keresetek

Csongrád-Csanád továbbra is stabilan a 10-ik helyen áll a listában, nálunk a tavalyi év egészét nézve 325 ezer 975 forint volt a havi nettó átlagkereset, ez elmarad az országos átlagtól, ami nettó 379 ezer 836 ezer forint volt.

A kiadványban kitértek arra is, hogy nálunk emelkedtek a fizetések, ám a növekedés mértéke elmaradt az országos átlagtól, így összességében 14 százalékkal vittek haza kevesebbet a vármegyei alkalmazottak.

A vendéglátás sereghajtó továbbra is

Amennyiben nemzetgazdasági áganként nézzük, elmondható, hogy a legjobban, átlagosan nettó 473 ezret továbbra is az információ és kommunikáció területén dolgozók vihették haza, utánuk az oktatás következik 416 ezerrel, míg a legkevesebbet a vendéglátás területén dolgozók kapták, átlagos nettójuk nem érte el a 213 ezret.

Tovább árnyalja a képet, ha megnézzük a szellemi és fizikai foglalkozásúak átlagos kereseteit, utóbbiaknál a közigazgatásban csaknem nettó 360 ezerre jött ki a nettó átlagbér, majd a feldolgozóipar következik nettó 286 ezerrel, és itt is a sor végén kullog vendéglátás nettó 198 ezer forinttal. A szellemi foglakozású alkalmazottakat nézve a már említett információ is kommunikáció áll a képzeletbeli dobogó legfelső fokán nettó 483 ezer forintos átlaggal, aztán az oktatás következik csaknem 449 ezer forinttal, az utolsó itt is a vendéglátás 276 ezres átlaggal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában