idén összesen 6 eset volt

2021.06.23. 07:00

Már öt embert gyilkoltak meg ebben az évben Szegeden

Hat gyilkosság történt tavaly Csongrád-Csanád megyében, ami eggyel több, mint 2019-ben. Idén viszont időarányosan rosszabbul állunk, mert már csak mostanáig öten haltak erőszakos halált, és még csak az év felénél járunk.

Suki Zoltán

20210107 Szeged Kettős gyilkosság újszegeden a Kertész utca melletti kiserdőben. Képen: a gyilkosság helyszíne. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Forrás: Archív fotó

Fotó: Frank Yvette

Nincs ember Szegeden, de ta­­lán a megyében sem, aki tegnap nem a hétvégén történt bru­­tális kettős gyilkosságról beszélt volna. Megírtuk, hogy egy 28 éves szegedi gyógyszerész vadászpuskával végzett egy fiatal lánnyal és annak ba­­­­rátjával egy Petőfi Sándor su­­gárúti lakásban.

Fotó: Kuklis István

Brutálisan gyilkolt

Azóta kiderült, hogy a gyilkos először a fiatal férfival végzett, utána lőtte le a lányt, akit haláltusája közben meg is erőszakolt. A Blikk írt arról, hogy a fiatalok pár hónapja költöztek első közös otthonukba, a Petőfi Sándor sugárútra. Ugyanott bé­­relt lakást a gyógyszerész is, aki már az egyetem óta re­ménytelenül szerelmes volt a lányba. A lap azt is írja, hogy a meggyilkolt férfi a napokban akarta bemutatni barátnőjét a szüleinek. A brutális gyilkosság elkövetőjét végül Békés me­­gyében, Szanazugnál találták meg, ott végzett magával az au­­tójában.

Szegeden és Csongrád-Csanád megyében idén ez már a harmadik gyilkosság volt, és összesen öten haltak erőszakos halált mostanáig.

Ez eggyel ke­­vesebb, mint tavaly egész évben, pedig még csak június közepe van.

Gyilkosság Szegeden legutóbb április 23-án történt, akkor egy Batthyány utcai pan­­zióban gyilkoltak meg egy nőt. A gyilkosság a rendőrség szerint dél körül történhetett. A férfi a gyilkosság után elhagyta a szobát, majd a szálláshely tulajdonosának elmondta a történteket, aki értesítette a rendőröket. Nem próbált menekülni, a panzióban kapták el a rendőrök.

Később megtudtuk, hogy megromlott a kapcsolatuk, válófélben voltak, de még megpróbáltak kibékülni, ezért mentek a panzióba. A kibékülés viszont nem si­került, és annyira összevesztek, hogy a férfi halálra verte a nőt.

Az idei első kettős gyilkosság egy újszegedi kiserdőben történt.
Archív fotó: Frank Yvette

Igazoltatták a gyilkost

Előtte pedig január 7-én a kijárási tilalom alatt igazoltattak a rendőrök egy férfit Szeged belvárosában. Kiderült, hogy a fiatal hajléktalan férfi két társával végzett Szegeden. A kettős gyilkosság az újszegedi Kertész utca melletti kiserdőben történt. A támadó mindkét embert halálra szurkálta egy konyhakéssel.

Egy rokkantnyugdíjas hajléktalan férfi volt az egyik áldozata a kettős gyilkosságnak. Lapunknak a közeli focipályán dolgozó férfi akkor elmondta, hogy a rokkantnyugdíjas em­­ber már évek óta élt az erdőben kialakított bódéban.

Idegeneket is fogadtak

Ők korábban sokszor segítettek neki, ételt és kávét is kapott tőlük. Azonban – ahogy a férfi fogalmazott – később elszemtelenedett, és már pénzt és italt is kért tőlük. Ekkor mondták neki, hogy ne keresse őket többet. Kiderült az is, hogy a hajléktalannál rendszeresen fordultak meg idegenek, akik sokszor az éjszakát is nála töltötték, de komolyabb probléma mostanáig nem volt velük. A focipálya dolgozója azt is elmondta, hogy veszekedéseket sem hallottak, igaz, a bódé messze van tőlük, nagyjából az erdő közepén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában