Bűnügy

2022.10.24. 09:46

Drogkereskedők ellen emeltek vádat Szegeden

Vádat emeltek egy csongrádi házaspár és társaikkal szemben, akik hosszú időn át árultak drogot Csongrádon és a környező településeken.

delmagyar.hu

Fotó: Ványi Ákos

Szanka Ferenc közölte, négy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett minősített kábítószer-kereskedelem bűntettével, két-két vádlottat oktatási intézmény közvetlen környezetében elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, illetve bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolnak.

A vádirat szerint a házaspár 2019-től két éven keresztül korábban új pszichoaktív anyagnak, majd 2021-től kábítószernek minősülő kristály fantázia nevű anyagot szererzett be és terjesztett. A kereskedés során jellemzően a házukban szolgálták ki a vevőket, de előfordult, hogy gyalogosan vagy kerékpárral vállaltak kiszállítást. A házaspárnak a kábítószer beszerzésében, szállításában segítséget nyújtott szökésben levő fiuk, továbbá két társuk is.

A vádlottak között van egy másik férfi és a drog beszerzésben neki segítséget nyújtó társa is, akik a csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellett értékesítették. A vádirat szerint a terjesztett drogot a csongrádi házaspár egy festőként dolgozó szentesi férfitől és élettársától szerezte be.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában