Illegális bevándorlás

2022.11.08. 18:52

Két megye és az osztrák kontingens együttműködésének eredménye

Elfogtak egy 32 éves román embercsempészt a Bács-Kiskun megyei rendőrök az osztrák járőrökkel és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével.

delmagyar.hu

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai megállítottak egy kisteherautót Balotaszállásnál ma 10 óra 5 perckor. A sofőr az intézkedés előtt elszaladt a helyszínről, majd negyed órával később megtalálta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőre. Az intézkedést segítette az osztrák rendőri kontingens két járőre is. A furgonban további 16 külföldit találtak az egyenruhások, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a 32 éves román sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A férfit előállították, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában