Valótlanul állította, hogy bántalmazta a rendőr – vádemelés Szabó Bálint önkormányzati képviselővel szemben

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselővel szemben, aki 2020. március 19. napján tett feljelentésében valótlanul azt állította, hogy a vele szemben intézkedő rendőr őt bántalmazta, valamint becsületsértő kifejezésekkel illette.

delmagyar.hu

ARCHÍV Fotó: Frank Yvette

A vádirat szerint a vádlott 2020. március 18. napján Szeged egyik forgalmas kereszteződésében gépjárművével megállva akadályozta a villamosközlekedést, mely miatt vele szemben a helyszínen rendőri intézkedésre került sor. Másnap a férfi megjelent a Szegedi Rendőrkapitányságon, ahol szóban, valamint a Legfőbb Ügyészségen, írásban is feljelentést tett. Ezekben előadta, hogy őt a vele szemben intézkedő rendőr a térdhajlatánál megrúgta, valamint a rendőrautóból kilógó lábára annak ajtaját többször is rácsukta, illetve az intézkedés során becsületsértő kifejezésekkel illette.

Fenti állításait a vádlott a feljelentése alapján megindult ügyészségi nyomozás során, a törvényi figyelmeztetések ismeretében, többször, tanúként is fenntartotta. Az ebben a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékok alapján – mivel azok minden kétséget kizáróan cáfolták a feljelentésben előadottakat – a nyomozás megszüntetésére került sor.

A vádlott a feljelentése alapján elrendelt büntetőeljárást folytató hatóság előtt, hamisan vádolta meg a vele szemben korábban intézkedő rendőrjárőrt hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, becsületsértés, valamint hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésével.

A Szegedi Járási Ügyészség Szabó Bálint önkormányzati képviselőt hamis vád bűntettének elkövetésével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában