Csongrád-Csanád vármegye

2023.03.26. 20:30

Huszonheten haltak meg tavaly a vármegyei utakon

Tavaly 14 ezer 732 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt hazánkban, ezek közül 564 Csongrád-Csanád útjain. Vármegyénkben a balesetek túlnyomó része, konkrétan 92 százaléka a járművezetők hibájából következett be – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal kiadványában.

Munkatársunktól

Archív fotó: Donka Ferenc

A tízezer lakosra jutó balesetek számában a középmezőnyben, a 9-ik helyen szerepel Csongrád-Csanád vármegye a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Fókuszban a vármegyék című kiadványában, amely Budapest és a 19 vármegye adatait összegzi. Békésben valamivel rosszabb mutatókat mértek, a 11-ik helyen vannak, míg Bács-Kiskun a 15-ik.

A KSH kiadványában olvasható, hogy tavaly 564 baleset következett be Csongrád-Csanád vármegye útjain, ami az országosnak 3,8 százaléka volt. Számuk az országos 3,5 százaléknál nagyobb mértékben, kereken 7 százalékkal emelkedett a járvány által sújtott, mérsékeltebb járműforgalommal jellemezhető 2021-hez képest, ám 17 százalékkal kevesebb volt, mint a Covid19-járvány nélküli 2019-es esztendőben. 

Kimenetelét tekintve 2022-ben a balesetekből 206 végződött súlyos, 335 könnyű sérüléssel, az előbbiek száma emelkedett, az utóbbiaké csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A halálos balesetek száma 23 volt, ezekben 27-en vesztették életüket, számuk 6-tal nőtt, arányuk az összes balesetből 4,1 százalék volt, több, mint az országos 3,2-es átlag.

Az összes baleset 65 százalékát személygépkocsival okozták vármegyénk útjain, és az is elmondható, hogy a balesetek túlnyomó része, konkrétan 92 százaléka a járművezetők hibájából következett be. Az okok között jellemző a sebesség nem megfelelő megválasztása, illetve az elsőbbség meg nem adása volt.

Még mindig sokan ülnek alkoholfogyasztás után a volán mögé: Csongrád-Csanádban tavaly 42 balesetnél, az összes baleset 7,4 százalékánál mutattak ki alkoholos befolyásoltságot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában