Befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy éjszaka alatt két autót lopott el

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki egy éjszaka alatt két autót lopott el Mindszenten.

delmagyar.hu

Forrás: police.hu

A zárt kapun mászott be egy férfi 2022. december 27-én egy mindszenti udvarra, majd a házban megkereste az udvaron álló autó indítókulcsát. A kaput belülről kinyitva kitolatott, majd miután visszacsukta, elhajtott a helyszínről. Az autóval Szegvár külterületén árokba csúszott és totálkárosra törte azt. A hódmezővásárhelyi rendőrök az adatgyűjtés során néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét, akit elfogtak, előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek. Mint kiderült a férfi az esetet megelőző néhány órában egy kerékpárt, valamint egy másik autót is ellopott Mindszenten, amit egy szántóföldön hátrahagyott. Bűnlajstromját tetézte azzal, hogy nem sokkal korábban kábítószert is fogyasztott.

Ellene nagyobb értékre elkövetett lopás és kábítószer birtoklás miatt indult eljárás. A rendőrök a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség részére. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában