Egy kamion is lehet bűnjel

Suki Zoltán

Bármi lehet bűnjel. Illusztráció: Karnok Csaba

Egy letört műkörömdarabtól egy kalapácson át egy kamionig szinte bármi lehet bűnjel, amit a hatóságok egy-egy bűncselekmény elkövetése után lefoglalnak. A bűnjelek sorsáról a bírósági eljárás végén a bíró dönt. Megsemmisítheti, de vissza is adhatja azokat. Csakhogy ezek a büntetőperek általában sokáig tartanak, és addig valahol tárolni kell a bűnkeleket. Erre írt ki korábban egy érdekes közbeszerzési eljárást a Szegedi Törvényszék, amit most módosítottak, de csak annyiban, hogy megemelték a keretet, vagyis most több autóról szól, mint a korábbi. A módosítás után a törvényszék azzal bízta meg a kiíráson nyertes Roncs Autó Kft.-t, hogy vigyázzanak összesen 120 darab járműre. Ezek között lehet személyautó, teherkocsi, kamion, motorkerékpár, utánfutó, pótkocsi, de még busz is. Ezeken kívül kell még őrizniük más ingóságokat, például gépeket és nagyméretű szerszámokat is.

A szerződés szerint a nyertes feladata a büntetőeljárásban lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló rendelet maradéktalan betartása. Fel kell tüntetni a bűnjel alapadatait, hibáit, karambolos, illetve egyéb javításait és minden más, az értékét és használhatóságát, befolyásoló dolgot, és készíteni kell róla legalább 4 darab digitális fényképet is. Azt is kikötötték, hogy a bűnjelként lefoglalt járművek tárolását egy, Csongrád-Csanád vármegyében lévő, legalább ezer négyzetméteres, kerítéssel körülkerített területen kell megoldani, amiből legalább 400 négyzetméter fedett. A közbeszerzés keretösszege 41 millió 711 ezer forint volt. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában