Órákon belül elfogták a csongrádi kifosztókat

A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy páros ellen, akik megvertek és kifosztottak egy férfit Csongrádon.

Delmagyar.hu

A megalapozott gyanú szerint 2023. augusztus 4-én szerelemféltés miatt egy helybéli lakos szóváltásba keveredett egy másik férfival Csongrádon, majd dulakodni kezdtek. A sértett el akart szaladni, azonban vitapartnere utolérte, és homlokon ütötte egy téglával, amitől elesett. A férfi magatehetetlenségét kihasználva a támadó elvette a pénzét, a kulcscsomóját és a mobiltelefonját is. A bűncselekmény elkövetésekor jelen volt a bántalmazó élettársa is. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként pár óra leforgása alatt azonosítottak egy csongrádi férfit és egy nőt, akiket előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki a Csongrádi Rendőrkapitányságon. Megállapították, hogy a 21 éves férfi 2023. júliusában egy autót is megpróbált ellopni a városban, azonban kísérlete kudarcba fulladt, így inkább megrongálta a járművet.

Az ügyben súlyos testi sértés és kifosztás bűntett, továbbá rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Csongrádi Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az iratokat megküldték az ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában