VIDEÓ: Grúz bűnszervezeti központra csaptak le Szegeden

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak a két grúz férfinak és nőnek, akik egy határokon átnyúló szervezett bűnelkövetői kör tagjaiként követtek el bűncselekményeket.

Delmagyar.hu

A két férfin egy apartmanban ütöttek rajta február 14-én hajnalban, míg a nőt egy másik szegedi lakásban fogták el ugyanazon a napon. Fotó: police.hu

A letartóztatását indítványozta annak a két grúz férfinak és nőnek a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség, akik egy határokon átnyúló szervezett bűnelkövetői kör tagjaiként követtek el bűncselekményeket – tájékoztatott a főügyészség szóvivője pénteken.

Szanka Ferenc azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a két férfi tagja volt egy olyan, mintegy 20 grúz és azeri elkövetőből álló bűnszervezetnek, amely illegális határátlépők Törökországból Nyugat-Európába eljuttatását szervezte tavaly nyáron. A szervezetet Szegedről irányították, a két őrizetbe vett férfi feladata az volt, hogy a szerb–magyar határon átjuttatott migránsokat a fővárosba vigyék, és ott a továbbszállításuk előtt „depólakásokban” helyezzék el őket. Az őrizetbe vett nő pedig az illegális határátlépőktől megszerzett pénzt mosta tisztára. A bűnszervezetben, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés és pénzmosás bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a gyanúsítottak letartóztatását indítványozta. Erről a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója még pénteken dönt.

A rendőrség arról számolt be, hogy Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Szolgálat Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály székesfehérvári egysége tavaly tavasz óta nyomoz egy embercsempész bűnszervezettel kapcsolatban. A módszer az volt, hogy a magyar–szerb határtól Budapestre szállított, majd ott bérelt lakásokban elszállásolt migránsoknak fuvart szerveztek a továbbutazáshoz. Ez általában nemzetközi autóbuszjáratokkal történt, de volt olyan est is, hogy a fővárosból is autókkal vitték tovább az embereket Nyugatra. A rendőrség tájékoztatása szerint arra is volt példa, hogy egy depólakásban egyszerre 90-nél is több migránst szállásoltak el.

– A szervezet jól összehangoltan és konspiráltan működött. A tagok alá-fölé rendeltségi viszonyban, a különböző munkafolyamatokat egymással megosztva végezték az illegális tevékenységet. Céljuk egyértelműen az anyagi haszonszerzés volt. A migránsok egy-egy szállításért több ezer eurót is kifizettek nekik – írták.

A grúz szervezőt és a neki dolgozó öt honfitársát a horvát rendőrök még tavaly decemberben fogták el, majd tartóztatták le embercsempészés miatt. Az NNI fehérvári nyomozói kiderítették, hogy a szervezet további két tagja – egy 21 és egy 23 éves grúz férfi –, valamint a szervező 19 éves grúz felesége Szegeden tartózkodik. Így összehangolt akciót szerveztek elfogásukra. A rajtaütés február 14-én hajnalban volt.

A rendőrség közleményében kitért arra is, hogy nyomozás nemzetközi együttműködésben tovább folyik, így nem kizárt, hogy a gyanúsítottak köre a jövőben bővül.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában