Újra komoly témához nyúlt a szegedi együttes

2019.09.30. 12:00

Szakítós számmal köszönti az őszt a Tha Shudras – Trap kapitány születésnapján

Megtörtént esetből merített témát a Tha Shudras. A szegedi együttes mindig komoly témákat boncolgat, de ahogy mondták, felhagytak a népneveléssel. Az őszi klippremier épp az énekes, Trap kapitány (a frontember, Molnár Tibor) születésnapjára esett.

Újabb komoly témát zenésített meg a szegedi Tha Shudras. Trap kapitányéktól nem idegen a „népnevelés”, ahogy ők is mondták, bár legújabb szerzeményük kapcsán kiemelték, ezzel most már felhagytak. Az őszintító szakítós dal, a Hívjál Barátnak és az abból készült klip a barátságba forduló szerelem témáját boncolgatja „romantikusan szókimondó stílusban”. – Ezt pusztán azért írtuk, mert megtörtént eset – hangsúlyozta Molnár Tibor, aki hozzátette, így sokkal könnyebb volt kiadnia magából, hogy ő élte át ezt az esetet.

- Évekkel ezelőtt volt egy kapcsolatom, amit eltoltam. 4 év után próbáltam helyrehozni, kisebb sikerrel, de aztán kiderült, hogy nem tud megbocsátani. De a „friendzone”-ba kerülésért nem lehet viszont senkit sem hibáztatni, hiszen a szívnek nem lehet parancsolni – avatott be titkaiba az énekes.

Hozzátette, innen van ez a dac a dalban. – Még mielőtt bárki azt mondaná hogy legyünk csak barátok, előlegezd meg azzal gyorsan, hogy te mondod: MÁTÓL HÍVJÁL BARÁTNAK – magyarázta a címválasztást Tibi.

A dal szerzői Molnár Tibor Attila és Redenczki Áron, a videoklipet, Korcsok Renátó készítette. A mai premier épp a frontember születésnapjával esik egybe, bár mint mondták, semmi tudatosság nem volt a dátumválasztásban. De viccesen hozzátett, megint furcsa csillagállást jelent, hogy október 17-én is lesz a zenekar 10 éves, amikor pedig az új korszakunk szezonnyitó koncertje is lesz a budapesti Muzikumban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában