58 év alatt több ezer fellépésük volt

2020.04.21. 15:29

Kankalin, a néptánc vásárhelyi virága

A vásárhelyi Kankalin Néptáncegyüttes 1962-ben alakult, azóta őrzi a helyi hagyományokat, a táncos örökséget. Jelenleg több mint 100 tagjuk van, a 3 évestől a 70 esztendősig. A vásárhelyi városi rendezvényeken, ünnepségeken rendszeres résztvevők.

Imre Péter

FOTÓ: KANKALIN NÉPTÁNCEGYÜTTES

Fotó: Hejja Tamas

A Kankalin Néptáncegyüttest B. Szűcs Istvánné alapította 1962-ben Vásárhelyen, és azóta is ott működik. A kezdetektől autentikus néptáncokat adnak elő számos helyen és alkalommal. Sárika néni, mindenki csak így szólítja, idén lesz 87 éves, tartja a kapcsolatot az együttessel, eljár rendezvényeire.

Kárpát-medence

– Kárpát-medencei archaikus táncokat tanulnak és adnak elő csoportjaink. Ezek között nagy számban magyar anyagokat dolgozunk fel, de megtalálhatók a román és cigány táncok is. Saját gyűjtésük nincs, de számos gyűjtési területen már jártunk, és a jövőben is szeretnének eljutni, legyen az Magyarországon, Er­délyben, Vajdaságban vagy a Fel­­vidéken – mondta Törökné Tár­kány Szűcs Katalin az együttes egyik vezetője. Hozzátette: saját koreográfiák jelenleg is vannak a repertoárban, ezután is lesznek, de szívesen kérnek fel és bíznak meg külső alkotókat egy-egy össze­­állítás elkészítésére.

Hagyomány és história

Az alapító és első vezető, B. Szűcs Istvánné célul tűzte ki a magyar néptánc, népzene és néprajzi ha­­gyomány ápolását, elsajátítását, népszerűsítését minél szélesebb körben, amit utó­­dai is elsődlegesnek tekintenek. Az együttes 1984-ben választotta a Kankalin nevet, és az azóta is vi­­rágzik. Eleinte a gyermekcsoport az úttörő mozgalomban működött, későbbiekben a felnőt­­té vált fiatalok művészeti tevékenységét a Szövetkezeti Bi­­zottság támogatta.

A bizottság megszűnése után részben önfenntartóak lettek, illetve a Vásárhelyi Néptáncért Alapítvány, a Classic Alapfokú Művészeti Iskola és az önkormányzat támogatásával dolgoznak. Az együttes vezetői sorrendben: B. Szűcs Istvánné alapító (1962–1997), Gaálné Szél Katalin (1997–2008), Kis-Jakab Péter (2008–2011), valamint Törökné Tárkány Szűcs Katalin és Kis-Jakab Péter, utóbbiak 2011-től.

Több mint százan

– Jelenleg több mint százan táncolnak az együttesben, ahol az életkor a 3 évestől a közel 70 évesig terjed. A próbák 5 csoportban zajlanak, heti 2-2 alkalommal – sorolta a másik vezető, Kis-Jakab Péter. – Csak a felnőtteknél van kezdő szint, azonban ebbe a csoportba egykori táncosok is visszatértek, illetve olyanok is járnak, mint az egykori kosaras, Imre Attila, aki felnőttként ismerkedett meg a néptánccal. A másik négy csoportban felmenő rendszerben tanulják, sajátítják el a táncokat, énekeket, népszokásokat, játékokat – közölte. Hozzátette: emellett néhány táncos a Vásárhelyi Népzene Tanoda nö­vendéke, akik archaikus népzenét tanulnak kiváló, országosan elismert mesterektől.

Szereplések

Nehéz lenne felsorolni, hogy a Kankalin tagjai milyen rendezvényeken léptek már fel. A teljesség igénye nélkül pár: szakmai fesztiválok, minősí­tők, városi rendezvények, hagyományőrző események, testvérvárosi találkozók, külföldi vendégszereplések (jeles fesztiválokra vitték el a ma­­gyar néptánckincset) és céges rendezvények. Az együttes alapítójának, Sárika néninek a pedagógiai munkássága, összetartó ereje ma is elevenen él, és utódai is kizárólag tiszta forrásból, autentikus előadásmódban állítják össze a repertoárt, alkalmanként megelevenítve egy-egy népszokást, mint a téltemetés, a húsvéti locsolkodás, a dél-alföldi lakodalom és az aratóbál.

– Klasszikus önálló estet éven­­te egyszer tartunk, általában a tanév végén, június elején. Itt minden tagunk fellép, és hatodik éve tematikusan szerkesztett műsort állítunk színpadra élő zenei kísérettel – mondta Katalin. Arra a kérdésre, hogy az 58 év alatt hányszor léptek fel, nem tudtak egzakt választ adni, de abban megegyeztek, több ezerre tehető a szám.

Tervek

A jövőben is folytatják az au­tentikus táncok tanulását és ko­reográfiák előadását, valamint igyekeznek a korábban kicsik és nagyok között is szép sikerű táncházakat szervezni, ezzel is népszerűsítve a népi kultúrát. – A rövid és hosszú távú cél, a Classic AMI-val együtt, a legkisebb gyerekektől a középiskolás korosztályon át a felnőttekig, tovább tanítani minél szélesebb körben a Kárpát-medencei néptáncot és megmozgatni egyre több embert – fogalmazott Kis-Jakab Péter. Továbbá a szakmai bemutatókon megmutatni, hogy milyen színvonalat képviselnek, illetve tanulni a kritikákból.

Koronavírus

A kialakult koronavírus-világjárványra, fertőzésre tekintettel az együttes vezetősége úgy döntött március közepén, hogy szünetelteti az oktatást, azaz próbák nincsenek egy korosztályban sem. Az alapfokú művészeti oktatás keretében tanuló diákoknak a csoportvezetők digitális képzést biztosítanak, és az év végi számonkérés is így történik majd. A felnőtt csoportoknál a vezetők időnként ap­­róbb feladatokat küldenek on­­line, mindenki a saját tempó­jában dolgozza fel és végzi el azokat és küldi vissza.

– A Facebookon kialakított zárt csoportok alkalmasak az online kapcsolattartásra, de a próbákat nem helyettesítik. Mindenkinek nagyon hiányzik a heti két alkalom, ahol a táncok, énekek tanulásán túl baráti beszélgetések is folytak, folynak – jelentette ki Tö­­rökné.

Arcmaszkok

Katalin még elmondta: a varrni tudó tagok a népviseleti ruhák megmaradt anyagaiból arcmaszkokat készítettek, főként maguknak, de 250-300-at felajánlottak a vásárhelyi rendőröknek, tűzoltóknak és az egészségügyben dolgozóknak.

Városi elismerés

A nagy múltra visszatekintő együttes szakmai munkájáért és a város kulturális életében betöltött szerepéért 2010-ben megkapta a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Szellemi, kulturális örökségünk jellegzetes és jelentékeny része a néptánc és a népzene, amely­nek megőrzése és továbbadása a helyi identitás megerősítését szolgálja, vagyis Vásárhely hagyományainak életben tartásához, közösségének építéséhez, fejlesztéséhez is hozzájárultak, és mindig magas szakmai színvonalat képviseltek.

Archiválás

Képi anyagaik (filmfelvételek, fotók), az összegyűjtött írásos dokumentumok várják a teljes archiválást, így kialakulhat egy olyan gyűjtemény, ami tudományos igényű feldolgozásra is lehetőséget biztosítana, szakdolgozatokkal és tanulmányokkal, valamint Vásárhely kulturális életének kordokumentumaként is számottevő lehet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában