Helyi közélet

2020.05.27. 17:32

Szereplőválogatás a szegedi színházban

Fokozott érdeklődés övezte a szegedi teátrum tavaszi cas­tingját, amely idén kettős célt szolgált. Egyrészt a következő évad produkcióihoz kerestek ifjú tehetségeket, másrészt a pályakezdők elindulását igyekeztek segíteni.

Koós Kata

Szeged 2020.05.26. Nagyszínház színész-jelöltek castingolnak Képen: Fotó: Török János DM Délmagyarország

Fotó: Török János

Mintegy nyolcvan ifjú pá­­lya­kezdő színész jelentkezett a Szegedi Nemzeti Színház teg­napi és mai szereplőválogatására. Az ország minden részéről, sőt, a határon túlról, a ma­­rosvásárhelyi és kolozsvári színészképző intézményekből is érkeztek hallgatók és már végzett pályakezdők a szegedi megmérettetésre.

– A casting egyik oka, hogy a következő évadban lesznek olyan szerepek, amelyekre fia­­talokat keresünk. Másrészt pe­dig segíteni szeretnénk pá­lyájuk elindulását, hiszen egy olyan abszurd szituációban kezdik karrierjüket, mikor be­­­zártak a színházak – fejtette ki Barnák László, a színház főigazgatója, aki Horgas Ádám főrendezővel válogatta a legtehetségesebb ifjakat. A jelentkezők két fordulóban, Horgas Ádám vezetésével, egy csoportos mozgástréningen, majd egyéni produkciók során bizonyíthatták tehetségüket.

A jelentkezők mozgástréningen és egyéni produkcióik során bizonyíthatták tehetségüket.
Fotó: TÖRÖK JÁNOS

Baksa András 2015-ben vég­zett a fővárosi színművésze­­ti egyetemen. Lapunknak el­­mondta, jelen helyzetben fo­ko­zott örömmel fogadta a casting­lehetőséget, amelyből nem sok adatott az elmúlt néhány hó­napban.

– Ráadásul tavaly volt szerencsém fellépni a We will rock you produkcióban a Szegedi Szabadtéri Játékokon, és nagyon megszerettem a várost, úgyhogy kaptam az alkalmon – közölte a fiatal művész.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában