Helyi közélet

2020.09.30. 12:43

Díszpolgár lett a zákányszéki szikvízgyártó

Zákányszék önállóvá válásának 70. évfordulóján adták át a kitüntető címeket. A település új díszpolgára Papp István Szilveszter szikvízgyártó.

Arany T. János

Zákányszék – 2020.09.28. Papp István Szilveszter kapta idén a díszpolgári címet az önkormányzattól. Képen: Családja körében. Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

– Őszintén mondom, hogy nagyon meghatott az elismerés. Nem számítottam arra, hogy a grémium méltónak tart engem erre a díjra – mondta Zákányszék új díszpolgára, Papp István Szilveszter, amikor az érzéseiről kérdeztük.

Emlékérmek, elismerések

Zákányszék 1950-ben, 70 évvel ezelőtt vált önálló településsé. Az évfordulót ünnepi testületi üléssel, kitüntető címek átadásával, majd a 70 évesek köszöntésével tette emlékezetessé az önkormányzat. A rendezvényen fotókiállítás is nyílt Zákányszék régen és most címmel és átadták az új piac épületét, amiről már korábban beszámoltunk lapunkban.

Az új piactéren rendezett ünnepségen részt vett Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, aki az ünnep kapcsán Matuszka Antal polgármester részére a megye névváltozása alkalmából készült emlékérmet és térképet adott át. Idén Zákányszékért díjat vehetett át Ördögh Józsefné és Vass Ferenc, a falu díszpolgára pedig Papp István Szilveszter lett.

Papp István Szilvesztert meglepte a kitüntetés.
Fotó: Karnok Csaba

Sikeres és példamutató

Az önkormányzat sikeres vállalkozói és példamutató közéleti tevékenység elismeréseképpen adományozta idén a „Zákányszék Község Díszpolgára” címet Papp István Szilveszternek, aki 1986-ban családi vállalkozásként hozta létre a Papp Szikvíz vállalkozást, amelyet feleségével a mai napig működtetnek. Gépgyártással és -javítással is foglalkozik, fő profilja a szódagépgyártás, gépei Floridától Zürichig, Ukrajnától Délvidékig megtalálhatóak.

Aktív közéleti tevékenység is jellemzi, hiszen kezdetben tagja, majd vezetője volt a Zákányszéki Tűzoltó Egyesületnek, két cikluson keresztül önkormányzati képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke volt. A szennyvízberuházás indításától, 2003-tól befejezéséig elnöke volt a Zákányszék Csatornamű Beruházó Víziközmű Társulatnak, elősegítve a település egyik legnagyobb és legbonyolultabb beruházásának megvalósítását.

A dédszülők hagyatéka

Papp István meghatottan vette át a díjat a polgármestertől, majd elmondta: további fejlődést és gyarapodást kíván a településnek. Hozzátette, azt szeretné, ha a jövő generációi is megismernék a dédszülők hagyatékát. Azt, hogy milyen keményen is dolgoznak a homokháti emberek ebben a nem mindennapi termőhelyi adottságú környezetben.

Villa Sakani

Az interneten fellelhető információk szerint időszámításunk előtt 1000 körül már település volt ezen a területen. Az első írásos emlék II. Béla királynak a dömösi prépostság alapítására vonatkozó levele, amelyben Villa Sakani néven kerül említésre a falu. A település legősibb feljegyzett nevét a Zákány családtól kapta. A famíliának jószágai, birtokai voltak itt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában