Helyi közélet

2021.01.22. 19:15

Nyáron készül el a temető urnafala Eperjesen

Nehéz, de eredményes évet tud maga mögött Eperjes. Korszerűsítették a faluház fűtési rendszerét, a közterület fenntartásához szükséges eszközöket vásároltak és egy ONCSA-házat is, ahol tájházat alakítanak ki.

Kovács Erika

Kabai Mátyás polgármester elmondta, tervezik a belvízelvezető rendszerük felújítását is. Fotó: Kovács Erika

Fotó: Kovás Erika

A Magyar falu programban öt pályázatot is nyert a település, ezek mind 100 százalékos támogatottságúak voltak, vagyis a megvalósításhoz nem kellett önerőt hozzátenni.

– Eszközbeszerzésre mintegy 3 millió forintot nyertünk, amelyből olyan eszközöket vásároltunk, amelyeket a közterületeink rendben tartásához, karbantartásához tudunk használni. Beszereztünk egy nagy értékű fűnyíró traktort, magassági ágvágót, fűkaszát és egy magas nyomású mosót is. Utóbbit a járműveink mosásához, illetve a közterületeken a térkövek tisztításához használjuk. Az eszközöket már megvettük és használjuk is – mondta Kabai Mátyás, Eperjes polgármestere.

Az önkormányzat járdafelújításra is nyert 4 millió forintot. Nyáron mintegy 300 méteren javítják ki a település legrosszabb állapotban lévő járdaszakaszait a Szabadság, a Petőfi és a Béke utcákban.

A fejlesztés érinti az állatsimogató előtti területet is. További 4,2 millió forintot is nyertek, amiből egy régi ONCSA-házat vásároltak a Rákóczi utcán.

– A temetőben egy urnafal létesítésére is pályáztunk, 1 millió 250 ezer forintot nyertünk. A kivitelezés erre az évre húzódott, nyáron alakítjuk ki – említette meg a településvezető.

A hivatal felújítására is kaptak 3 millió forintot, amit belső festésre és az informatikai eszközök megújítására fordítanak. Még az előző vezetés pályázott a faluház fűtéskorszerűsítésére, a pénzből nyílászárókat és kazánt cseréltek.

Kabai Mátyás polgármester elmondta, tervezik a belvízelvezető rendszerük felújítását is.
Fotó: Kovács Erika

– A működésünkhöz is nagy segítséget kaptunk az államtól. Tavasszal 1,5 millió, ősszel 7,5 millió forint rendkívüli települési támogatásban részesültünk az előző ciklusból megörökölt, ki nem fizetett számlák finanszírozására – említette meg Kabai Mátyás.

Az önkormányzat tervei között szerepel a belvízelvezető rendszer rekonstrukciója, továbbá szeretnének egy grédert is beszerezni a földutak karbantartásához. Felújítanák a játszótereket és a turizmusfejlesztés is napirenden van. Remélik, hogy céljaikhoz sikerül pályázati forrást nyerniük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában