Megelőznék a nagyobb bajt

2021.02.11. 19:18

Belvízzel küzdenek a szikáncsiak, a Petőfi utcán már árkot mélyítettek

Szikáncson, a Petőfi utcában élők napok óta hol az eget kémlelik, hogy kapnak-e újabb esőt, hol pedig az árkot figyelik, hogy mennyi vizet képes még befogadni. Az utca elejét már elöntötte a belvíz.

Kovács Erika

Komjáti Jánosék vízórája csurig van belvízzel. Fotó: Kovács Erika

Az udvaron is áll a víz

– A házunkat körbevette a belvíz, két napja még a falát nyaldosta. Nézze meg, az előkert úgy néz ki, mint egy tó. A vízóraaknánk is teljesen tele van. Lassan már egy hete kínlódunk a vízzel – mondta a férfi, aki ottjártunkkor is szivattyúzott, az utcai árokból az úttesten át a szemközti területre vezette a vizet.

– Két napja még a járda is víz alatt volt, onnan is csurgott befelé az udvarunkba. Negyven ezer forintért új szivattyút kellett vennem, mert a régi kisebb teljesítményű volt, azzal nem mentem semmire. Vastagabb slagot is be kellett szereznem

– folytatta fáradtan, majd megmutatta a szennyvízaknájukat is.

A gyümölcsfák is veszélyben vannak a belvíz miatt

– Négy, vagy öt éve költöztünk ide, azóta nem kellett szippantani, csak most, egy hete. Mondanom sem kell, a belvíz miatt egy nap alatt újból tele lett az akna

– mondta a férfi.

A szomszédjában, Szabóéknál is áll a víz. Attól félnek, a kertben búcsút mondhatnak a gyümölcsfáknak. Ha sokáig kell vízben állniuk, elpusztulnak. Az utcában lakó férfiak, fiatalok és idősebbek összefogtak, együtt, vállvetve mélyítik az árkot már napok óta.

– Már napok óta lapátolunk, hogy le tudjon folyni a víz. Lassan haladunk, de azért van némi eredménye

– állt meg egy pillanatra Szabó Mihály, aki Dani Sándorral és Szögi Sándorral dolgozott együtt.

A Petőfi utcai vízelvezető-árok egy, a lakott területen túli csatornába vezeti a vizet, aminek a környékén három közmunkás vágta a nádat.

Ha kell homokzsákokkal is védik az ingatlanokat

– A belvíz főleg a Petőfi utca páratlan oldalán lévő ingatlanokat veszélyezteti Szikáncson. Lépéseket kellett tenni, hogy ne álljon elő az a helyzet, ami 2010-2011 telén egyszer már bekövetkezett. Nem szeretnénk, hogy bárki ingatlana károsodjon. Akkor 118 napon át szivattyúztunk, hogy mentsük, ami menthető

– tudtuk meg Benkő Zsolttól, a külterületekért felelős önkormányzati képviselőtől.

– Jeleztem az önkormányzat belvízmentesítéssel foglalkozó munkatársainak a problémát. Ha az árok mélyítése nem lesz elég, akkor homokzsákokkal is védekeznünk kell. Ha komolyabb beavatkozásra lesz szükség, értesítem a vízügyi igazgatóságot és a katasztrófavédelmet is – tette hozzá a képviselő.

Benkő Zsolt elmondta, a 2011-es belvízhelyzet után tervet készítettek, hogy hogyan lehetne megelőzni az újabb katasztrófát. Több helyen beton átereszeket építettek, amelyek egy része azóta beszakadt. A kivezető csatornánál is megtörténtek a szükséges munkálatok, hogy a víz gravitációs úton elfolyhasson. Erre akkor 11 millió forintot költött az önkormányzat.

– Ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, folyamatosan karban kellene tartani az árkokat, az önkormányzatnak és az érintett lakóknak is

– hangsúlyozta Benkő Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában