Kiszombor és Klárafalva összeköttetésbe kerül

2021.05.12. 18:30

Kiszomboron azt szeretnék, ha településüket átszelné a készülő kerékpárút

Kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánították, így hamarosan elkezdődhet a Nagylakot Szegeddel összekötő kerékpár­út még hiányzó, Kiszombor és Klárafalva közti szakaszának építése. Konkrét tervek a nyomvonalra még nincsenek – Zomboron abban bíznak, hogy a falut érintő szakaszt illetően az ő elképzeléseiket is figyelembe veszik.

Szabó Imre

Kiszombor egyik nevezetessége. Ha a falubeliek vágya teljesül, emellett is elmegy majd a kerékpárút.

Fotó: Szabó Imre

– Ha már megépül a bicikliút, mi azt szeretnénk, ha az nem egyszerűen elhaladna a falu mellett, hanem rajta keresztül vezetne

– összegezte a lényeget Kiszombor polgármestere, Szirbik Imre. Mint korábban megírtuk, a kormány kiemelt be­­ruházássá nyilvánította a Nagylak és Szeged közötti kerékpáros közlekedést biztosító út még hiányzó, mintegy 10 kilométeres szakaszának megépítését. Ez a régóta várt fejlesztés felgyorsítását jelenti. Ha meglesz, el lehet biciklizni a megyeszékhelytől az országhatárig.

Úgy tudjuk, többféle elképzelés is született arról, hogy Kiszombort miként érintse az új kerékpárút. Az egyik szerint egyszerűen a falu mellett, a 43-as főútvonallal párhuzamosan lehetne elvezetni, egy másik szerint pedig a vasútvonal mentén haladhatna. De van egy olyan variáció is, ami a legjobban tetszik a kiszomboriaknak. Eszerint a kerekezők áthaladnának a község központján: Klárafalva felől az úgynevezett kilencházi rész után csatlakozna bicikliút a Szegedi utcára, majd bevinne a faluközpontba, a körforgalomig, és onnan a Makói utcán ki a vasúti kereszteződéshez, ahol rácsatlakozhatna a már meglévő, Makóra vezető kerékpárútra.

Ennek az lenne az előnye, hogy a kerekezők elhaladnának a falu legszebb műemlék épületei mellett:

láthatnák például a művelődési házat, az étteremként működő Ró­nay-kúriát, ahol ehetnének-­ihatnának is, illetve a templomot és a rotundát, de a tornyos kastélyt ugyancsak.

Ennek az ötletnek az Achilles-sarka a Szegedi utca egy része, amely elég keskeny, és ráadásul bu­szok is járnak rajta. Ezt a gondot a vízelvezető árok lefedésével lehetne megoldani.

A polgármesternek egyelő­­re nincs információja arról, mikorra kell elkészülniük a végleges terveknek. Úgy tudja viszont, hogy a tervezés során egyeztetnek majd az önkormányzattal, illetve a helyi kép­­viselő-testületnek is lesz be­­leszólása a nyomvonal kialakításába.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában