Kegyeletsértés

2021.06.07. 13:10

Érthetetlen barbárság Szentesen: meggyaláztak egy sírt a Kálvária temetőben – Fotók

Meggyalázták egy szentesi család síremlékét a Kálvária temetőben: az urnát fedő névtáblát kettétörték, és a hamvvedret is megrongálták. A rendőrség kegyeletsértés ügyében indított nyomozást.

Majzik Attila

Értetlenül áll a rongálás előtt Török Józsefné és családja. Fotó: Majzik Attila

– El sem tudjuk képzelni, ki ké­­pes ilyen barbárságra. Értetlenül állunk az egész előtt, nem tudjuk, miért történt. Szegény nagymamámat miért háborították?

– erre a kérdésre szeretne választ kapni Török Józsefné. Márta néni kilencvenéves édesanyjával látogatott ki a Kálvária temetőbe, amikor felfedezték a döbbenetes esetet. A családi sír a temető közepén fekszik, közel a kápolnához. Márta néni nagymamájának hamvait őrizték ott, nagypapájának pedig az emlékét: őt kényszermunkára hurcolták el, valahol egy Kaszpi-tenger melletti tömegsírban nyugszik.

– Már körbejártuk a többi családi sírt, ide jöttünk utoljára. Anyukám lassabban jött, én előrejöttem a kiskapával, kannával, virággal, hogy addig lepakoljak, míg édesanyám ideér. Akkor láttam meg, hogy milyen állapotban van a sír. Megdöbbenésemben felkiáltottam, anyukám is csak annyit tudott mondani, hogy „uram, Jézus”, de egy szót sem tudtunk szólni. A névtábla a földön kettétörve, az urnakendőt lefogó kis koszorú és annak a virágkoszorúnak a darabjai, ami a temetésen az unokákat jelképezte, ott hevertek ledobva. Senkinek sem kívánom ezt az érzést, amit átéltünk – idézte fel az ese­­ményeket az idős asszony.

– Amikor láttuk, hogy az urnafedő sincs a helyén, attól tartottunk, hogy a hamvakat is elvitték vagy szétszórták. Amikor kiderült, hogy a hamvvederben lévő tartó érintetlen, sírásban törtünk ki, akkora kő esett le a szívünkről

– tette hozzá elérzékenyülve.

Azonnal értesítették a temetőgondnokot és a rendőrséget is. A rendőrök szemlét tartottak, felvették a jegyzőkönyvet, és kegyeletsértés ügyében megindították a nyomozást.

– Nem a temetőgondnokság hibája, hogy ilyen megtörténhetett. Hálásak vagyunk nekik, a temető kezelőjének és az egyháznak is, akik maximális segítséget nyújtottak nekünk

– tette hozzá Márta néni. Elmondta, édesanyja a lelki megrázkódtatás miatt nem képes kijönni ehhez a sírhoz, így a hamvakat később újratemetik majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában