A püspök szentelte fel

2021.06.13. 19:52

Kiss-Rigó László kérte az Úr áldását Pusztaszer új templomára – Galéria

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ünnepi szentmisén szentelte fel az új pusztaszeri templomot vasárnap délután. Az eseményeket a templom mellett felállított sátorban jelentős tömeg követte figyelemmel.

A. T. J.

Az Úr áldását kérte. Szentmisén szentelte fel Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az új pusztaszeri templomot. Fotó: Török János

Teljesen megtelt Pusztaszer új temploma vasárnap délután, amikor Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök az Úr áldását kérte az épületre, de előtte hosszasan köszönetet mondott mindenkinek – többek között Magyarország kormányának –, aki bármilyen formában támogatta az új templom létrejöttét és bármilyen módon hozzájárult ahhoz.

Sokat vártak rá

A Szentháromság-templom a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, Pusztaszer önkormányzata által adományozott telken, mintegy 130 millió forintos beruházásból valósult meg. Az 1934-ben önállóvá vált Pusztaszer lakói régóta szerettek volna katolikus templomot, amelynek helyét egykor kijelölték, ám később beépítették. A templom építéséért a helyiek 2012 óta lovas zarándoklatot szerveztek Pálosszentkútra és egy kopjafát állítottak. A kopjafára minden évben újabb rovátkát véstek, egészen 2017. június 24-ig, az épület alapkőletételig.

 

Különleges templomtér

A templom liturgikus tere 64 férőhelyes, míg a hittanterem 20 fő befogadására alkalmas. Különleges a templomtér egyik oldalfalának, fedett-nyitott kialakítása, amely közvetlen kapcsolatot teremt a természettel és alkalmas a szabadtéri szentmisék megtartására is. Az oltár felett kapott helyet Kovács Jenő szobrászművész ólmozott, festett üveg alkotása, a feszület, míg a templomtérben szintén a művész általa készített tabernákulum, keresztelőkút valamint szenteltvíz-tartó található. A karzatról a 20 méter magas toronyba juthat a látogató. Az infrafűtéshez és az elektromos világításhoz szükséges energiát a napelemek által termelt áram biztosítja. A harangot a pusztaszeriek adományából újították fel és 2020-ban helyezték el a toronyban.

A vertikális sík

– A templom felszentelése az, hogy elkezdjük használni, ami már megtörtént, de most ünnepélyesen is sort kerítünk rá

– jelentette ki a püspök, majd az Úr áldását kérte az épületre és felszentelte azt. A szentmisén Kiss-Rigó László az emberi élet horizontális síkja mellet a vertikális sík, az Istennel való kapcsolat fontosságáról beszélt.

– Amikor ezt a templomot felépítettük, azért tettük, hogy mindenkit emlékeztessen erre a vertikális síkra. Akik tudatos követői Jézusnak Pusztaszeren, azok itt erre méltó körülményeket találnak, ez az épület alkalmas a kereszténység méltó körülmények közötti gyakorlása

– mondta, majd gratulált a településnek, a hívő és nem hívő embereknek egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában