Királyhelyes

2021.06.11. 16:59

Megújult óvodaudvart búcsúztattak a gyerekek – Fotók

Külön avatás helyett a ballagási ünnepség keretében adták át péntek délután Királyhegyesen a helyi óvoda megújult, új játékokkal felszerelt udvarát.

Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Horváth Lajos polgármester lapunknak elmondta, magát az 1969-ben épült óvodaépületet már 2009-ben felújították, energiatakarékossá tették, 2017-ben pedig a tálalókonyhát korszerűsítették.

Az ez idáig elhanyagolt, barátságtalan udvarra a Magyar Falu program egyik pályázatán nyert 4,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást a község önkormányzata.

A pénzből nem csak új játékokat tudtak beszerezni, de futotta térkövezésre, a növényzet és a homokozó megújítására, illetve a kerítés kifestésére is.

– Óvodánk társulásban működik a csanádpalotai intézménnyel. Amikor a Magyar Falu pályázati programja 2019-ben elindult, Palota pályázott a királyhegyesi tagintézmény részére, de az sajnos nem nyert. Végül tavaly mi magunk jelentkeztünk, így sikerült támogatást szereznünk – mondta Horváth.

Megtudtuk, az óvodába jelenleg 20-an járnak, de a következő nevelési évet szeptemberben 29-en kezdik majd. Most 5 gyerek ballagott el. A kicsik valamennyien a helyi általános iskolában kezdik a tanévet. A legtöbb szülő hasonlóképp szokott dönteni, de időnként előfordul, hogy egy-egy gyerek Makón vagy másutt lesz iskolás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában