Őzveszély az utakon

2021.08.03. 12:28

Gyakoriak a gázolások

A területfoglalási és a párzási, üzekedési időszakban megnövekszik a nagyvad-, Csongrád-Csanád megyében főleg az őzveszély, az utakon nagyon kell figyelni vezetés közben. Gémes Lászlóval, a megyei vadászkamara vezetőjével beszélgettünk a problémáról.

Imre Péter

A közelmúltban Deszk közelében is gázoltak őzet. Fotó: Karnok Csaba

– A dél-alföldi régióban nagyon kevés a szarvas, ezért nagyvadként őzre kell számítaniuk az autósoknak. Az elgázolt állatok 90-95 százalékát adják – közölte Gémes László, az Or­­szágos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád megyei területi szervezetének elnöke. A 2019/2020-as vadászati évben 6734 nagyvadat ütöttek el az Országos Vadgazdálkodási Adat­­tár szerint, ezek 76 százaléka őz volt. Ez a legelterjedtebb nagyvadfajunk, országos állományát 375 ezernél többre becsülik. Gémes még hozzátette: a mezei nyúl – a reflektor fényéből nem mozdul – és a fácán is gyakori áldozat, a dúvadak közül a nyest, a róka és a borz. Kisebb testűként ezek nem okoznak súlyos károkat.

A közelmúltban Deszk közelében is gázoltak őzet.
Fotó: Karnok Csaba

– A vadásztársaságoknak számottevően nem nagy a vesztesége, forintosítva 20-25 ezer egy őztest értéke, viszont a trófeás őzbak, az agancs nagyságától, minőségétől függően, akár 1,5 millió forintot is érhet. Mind­egyik társaság területén előfordul évente 1-3 gázolás – mondta a kamara elnöke. Minden vad az állam tulajdona, a vadásztársaságok csak gazdálkodnak velük, míg a vadveszélyre figyelmeztető táblákat az utóbbiak költségén helyezik ki az általuk megjelölt területre. Fontos tudni, gázolásnál mindenki, a járműtulajdonosok és a vadásztársaságok egyaránt, a maga kárát állja.

A közelmúltban Deszknél is gázoltak őzet, de egy személy­autó Csongrád határában a 451-es főúton is, sofőrjét a mentők kórházba szállították.

– Ritka a súlyos baleset, az, hogy az őz a szélvédőnek csa­pódjon. Általában akkor tör­­­ténik komolyabb sérülés, ami­­kor a sofőr félrerántja a kormányt, és fának csapódik. Azt javaslom, hogy főleg éjszaka a felezővonalhoz közel vezessünk, hogy legyen időnk az észlelésre, megpillantani a felvillanó szempárt. Az őzek általában az út melletti bozótosból ugranak elő, és éppen a jobb láthatóságért ritkítják az út menti bokrokat, növényzetet. Két időszakban, tavasszal a területfoglalásnál és nyáron, augusztus közepéig a párzásnál, üzekedésnél kell az őzekkel jobban számolni az utakon – mondta Gémes László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában