Szeged

2021.08.17. 13:15

Nem jó évjáratra számítanak a borászok

A Balaton déli partján már elkezdték a legkorábban érő Csabagyöngye szőlő szüretelését, a Csongrádi Borvidék fajtái azonban még a tőkén várják az érést. Az idei év egyáltalán nem volt kegyes a szőlősgazdákhoz, akik jobb esetben is csak az átlagos mennyiség felére számíthatnak.

Majzik Attila

Még néhány hétig érhet a szőlő a tőkén a Csongrádi Borvidéken. Fotó: Majzik Attila

– Még nem kezdődött el a szüret, nincs előrébb a szőlő, mint szokott, fajtától függően szeptember elején-közepén kezdenek majd szüretelni a gazdák

– számolt be a helyzetről Pusztai Csaba, a Csongrádi Hegyközség elnöke. A Csongrád környéki szüreteket idén is az Irsai Olivérrel kezdik majd, aztán jön a Cserszegi fűszeres, majd jönnek sorban a fehér szőlőknél a Rajnai, a Chardonnay, a kékeknél pedig a Zweigelt, a Kékfrankos és a Cabernet. Pusztai Csaba hozzátette, várhatóan nagyon kevés lesz az idei termésmennyiség a tavaszi hideg és az atkák miatt.

Még néhány hétig érhet a szőlő a tőkén a Csongrádi Borvidéken. Fotó: Majzik Attila

– Ártott a szőlőnek a tavaszi fagy, nagyon sok rügy nem fakadt ki, és a kifakadt rügyeken is kevesebb a fürt. Aztán jött az aszály, amitől a bogyók nem nőnek, úgyhogy kevés lesz a súlyuk. Az átlaghoz képest negyven, maximum ötven százalékos termésre számítunk, ez azt jelenti, hogy fajtától függően 30–50 mázsa szőlő lehet ebben az évben hektáronként – magyarázta a hegyközség elnöke.

Az aszály miatt a kis mennyiség idén valószínűleg gyengébb minőséggel is párosul, emelte ki Pusztai Csaba.

– Ugyan a minőséget még most nem lehet megmondani, de ez a nagy aszály arra sincs jó hatással. Még most kezdenek beszínesedni a kék szőlők, most kezdik a cukrot gyűjteni, ha még volna eső, akkor nőnének a szemek és cukrosodnának, de erre sajnos nagyon kicsi az esély. A tavalyi év jó minőséget hozott, félő, hogy az idei nem lesz olyan

– mondta el a Délmagyarországnak a hegyközség elnöke, Pusztai Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában