Zeppelin szállt át Szeged felett, annó 1915

Kerny István (1879-1963) fotográfus 1915 őszén lefényképezett egy zeppelin léghajót Szeged fölött. A fotó ismert, a szegedi háztetők fölött szürreálisan repül egy kétgondolás zeppelin, a szerb templom tornyáról beazonosítható, hogy nagyjából keleti irányba tart Felsőváros fölött, de a távolság miatt felirat nem látszik rajta.

Az első világháború második évében járunk, amikor a léghajók és a korai repülőgépek között nem dőlt még el a verseny. Németország 1915 márciusában már zeppelinnel bombázta Párizst, majd május végén Londont is. Ősszel a balkáni fronton elsősorban a görög Szaloniki ellen készültek léghajót bevetni, mivel az Antant e kikötőben vonta össze a Szerbia megsegítésére szánt erőket.

A szép nagy állat

Kerny István fotóját az Aero című pesti lap 1915. december 2-án megjelenő száma közölte először, vagyis a felvétel 1915 novemberében készülhetett (a Vasárnapi Újság hetilap 1916. január 30-i száma átvételként közölte a fotót). Kerny képe szerkesztetlen, nem trükkfelvétel, mint a művész 1920-as fotója, amelyen saját magával sakkozik. Nem hasonlít azokra az 1910-es években népszerű képeslapokra sem, amelyeken a városok fölé léghajókat, repülőket és képzelt levegőjárókat komponáltak, aláírásuk pedig ilyesmi volt: „Szeged a jövőben”.

A zeppelin repüléséről sem a Délmagyarország, sem a többi szegedi lap nem adott hírt, feltehetőleg a háborúban egyformán cenzúrázták őket. A Szegedi Napló kapcsán maradt is említés arról, hogy a cenzor nem engedett át egy cikket „Zeppelin ment át Szeged felett” címmel. Pedig a feltűnés nagy lehetett, abból ítélve, hogy 1912-ben egy jóval kisebb kosaras léghajó áthaladása Makó város rendjét annyira felkavarta, hogy a Délmagyarország szerint a közgyűlés is félbeszakadt, mert mindenki az ablakhoz sietett csodát látni.

Hanem, amit nem írhatott meg az újság, megírta Tömörkény István, Intelem Katinak című 1916-ban kelt tárcájában: „ (…) a kék égen lassú méltósággal megy át a csirkepiac fölött egy Zeppelin, köznyelven: a némöt hajó. Azért vannak a nyakak kicsavarodva, mert mindenek a némöt hajót nézik olyan áhítatos csöndben, amely jól illik ehhez a fölséges látomáshoz. Némely kofa elől akár minden csirkéjét el lehetne emelni, de most erre senkinek sincsen ideje, sem gondja, s a piaci zsivaj hirtelen beállott csöndjében hallani lehet, amint egy öreg külső ember önkéntelenül mondja: – Ejnye, de szép nagy állat!”. A „nagy szürke hurka” elhaladt a szegedi belváros felett, s a piac népe futva ment utána, amiről Tömörkénynek az jutott eszébe, amikor Széchenyi István először jött gőzhajón Szegedre, s „a torontáli svábok a partról elámulva nézték, a bácskai rácok keresztet hánytak magukra, míg a magyarok lóra kapva, nagy kiáltozások között vágtattak utána a víz szélén.” Később Móra Ferenc is utalt egy zeppelinre A Jupiter meglövöldöztetése című humoros tárcájában – talán az is ez a némöt hajó volt.

A zeppelin missziója

Miféle szerzet volt ez a zeppelin Szeged egén? Az első és legvonzóbb feltételezés, hogy Kerny az LZ 81-es német zeppelint fotózta le, miközben 1915. november elején Drezdából Temesvár felé haladt. Ez volt az a léghajó, amelyik pár nappal később, 1915. november 9-én von Mecklenburg herceget, a német császár különleges megbízottját diplomáciai küldetéssel Temesvárról Szófiába vitte I. Ferdinánd bolgár cárhoz. A zeppelin Németországból jövet a Temesvárhoz közeli szentandrási légibázison szállt le. A herceg vonaton utazott Temesvárra, csak ott szállt léghajóra (a szerbiai front miatt nem volt vasúti összeköttetés Szófiával), vagyis Kerny még azelőtt fotózta le a zeppelint szegedi alulnézetből, hogy a herceg a fedélzetre szállt volna. A korabeli lapok szerint a zeppelin megjelenése Szófia egén nagy feltűnést keltett, és elkápráztatta a háború miatt aggodalmas bolgár szövetségest. Visszatérése után az LZ 81-es 1916. január 19-ig Szentandráson állomásozott.

A témában Scharek Ferenc ny. ezredest, a léghajózás történetének kutatóját hívtuk segítségül. Szerinte a fotóról bizonytalan ugyan a léghajó típusa, de a közeli összehasonlítás alapján lehetséges, hogy az LZ 81-es látható rajta. Ezt valószínűsíti az is, hogy 1915 őszén más zeppelines aktivitás nem volt a térségben. Scharek Ferenc úgy gondolja, a szegedi felvétel készülhetett a szófiai misszió után is, amennyiben bizonyos javítások miatt a léghajó technikai ellenőrző utat tett Szeged felé.

A szentandrási légibázist 1915 szeptember-októberében Németország az osztrák-magyar hadvezetéssel együttműködve építette ki Temesvártól 12 kilométerre, Újbesenyő és Szentandrás falvak között a legelőre. Az építkezés német irányítással zajlott, igen tervezetten: a vasúti szárny, a barakkok, a rádióállomás és a hidrogénfejlesztő-telep után néhány hét alatt elkészült egy hatalmas zeppelinhangár. 180 méter hosszú volt, 34 méter széles és 28 méter magas, vagyis egy nyolcemeletes ház elfért volna alatta.

250 ember tartotta

Kerny fotóján a háztetők fölött csalókák a méretarányok, így a léghajó hatalmas mérete sem szembeszökő. Az LZ 81-es zeppelin a valóságban 163 méter hosszú volt, vagyis a szegedi Széchenyi téren csak hosszában fért volna el. 96,5 kilométer per órás sebességre volt képes; működtetéséhez 12-14 tagú legénység kellett. Ők a gondolákban, a hajóban, valamint a zeppelin farkán és orrán elhelyezett gépfegyverállásban helyezkedtek el.

Scharek Ferenc írja, hogy a zeppelinek fel- és leszállásához mintegy 250 fős földi rögzítő, mozgató csoportra volt szükség. Amikor a léghajó leereszkedett, egyesek az orrból ledobott köteleket, mások a törzs oldalához rögzített köteleket tartották, megint mások a gondolákba kapaszkodtak. „Előfordult, hogy a nagy izgalomban némelyek elfelejtették elengedni a kapaszkodókat és a felszálló hajónak vissza kellett ereszkednie, hogy ne zuhanjanak le. Ez nem mindig sikerült.”

A leszállás különösen kényes művelet volt, főleg, ha a léghajó sérülten érkezett az ütközetből. Leszálláskor a hajótest enyhén előre dőlt, az egyensúlyt a zeppelinben lévő vízbalaszt kiengedésével oldották meg, ilyenkor a zeppelin alján lévő nyílásokból jókora zuhany ömlött a földre.

A hajót a gázcelláiba vezetett hidrogéngáz emelte fel. A német zeppelinek gázcellái a szarvasmarha vakbeléből készültek, mivel ez a hártya jól javítható volt. Egy gázcella elkészítéséhez hozzávetőleg 50 ezer szarvasmarha vakbelét használták fel, mondja Scharek Ferenc. „Egy hajóban 16 cella volt. Vagyis egy léghajó elkészítéséhez 750 – 800 ezer szarvasmarha belére volt szükség. Gondoljunk bele, mennyi kellett a háborúban gyártott 120 zeppelinhez!„

Veszélyes küldetések

Míg a léghajók legénysége német volt, a szentandrási bázis katonáit az osztrák-magyar hadsereg adta. A légikikötő parancsnokává 1916 januárjában a német származású magyar Poppe Kornél főhadnagyot nevezték ki. Poppe vártüzér tisztként a montenegrói Cattaróban állomásozott a háború elején, innen küldték el léghajós képzésre Németországba. A főhadnagy maga is részt vett a léghajós bevetéseken. Bátor ember volt: 1917-ben az olasz fronton önként – elsőként – kiugrott ejtőernyővel egy 300 méter magasan lévő léghajóból, hogy megmutassa, tudja, hogyan kell. Korábban csak égő léghajóból ugrottak így, ami gyakran nem sikerült.

1916. január 19-én az LZ 81-est átalakításra visszarendelték Drezdába, Szentandrásra pedig megérkezett az LZ 85-ös zeppelin, amely február 1-jén a védőket meglepve 2 tonna bombát szórt a szaloniki kikötőre. Második támadásakor, 1916. március 14-én a brit-francia légvédelem két hidrogéncelláját találta el, és a zeppelin Szófia mellett kényszerleszállást hajtott végre. Innen a fölös terheket ledobva tért vissza Szentandrásra. 1916. május 5-én, a harmadik szaloniki támadáskor a kikötőben álló brit HMS Agamemnon hadihajó végzetesen eltalálta a léghajót. A zeppelin a Vardar folyó völgyébe zuhant, a 12 tagú legénység túlélte és mielőtt fogságba estek volna, felgyújtották a léghajót. A zeppelin lelövése világszenzáció volt, a kiégett roncs fotói címlapra kerültek a lapokban.

A helyére az LZ 86-os érkezett Szentandrásra; ez a léghajó a román hadbalépés és Erdély megtámadása után pár órával már Bukarestet és Ploiesti-t bombázta 1916. augusztus 28-án. Egy szeptember 4-i bevetésen a román légvédelem eltalálta, sérülten tért vissza Szentandrásra. Vesztére leszálláskor egyik gondolája leszakadt, a súlycsökkenés miatt pedig függőleges helyzetben irányíthatatlanul emelkedett, ami 4 katona fulladásos halálát okozta. Amikor visszazuhant, a legénység további 5 tagja halt meg. Az LZ 86-os túlélő léghajósai felkavaró visszaemlékezést írtak a szerencsétlenségről.

Ekkor tért vissza Szentandrásra az átépített első, LZ 81-es zeppelin, amely 1916. szeptemberében újabb bombatámadásokat intézett Bukarest ellen (a léghajó első tisztje propaganda célú, de érdekes feljegyzésben írta meg ezek történetét). Szeptember 27-én a román főváros fölött lövedék érte, s Poppe Kornéllal a fedélzeten kényszerleszállást hajtott végre bolgár területen. A veszélyes küldetésért August von Mackensen tábornagy 2. osztályú vaskereszttel tüntette ki a magyar tisztet, aki könnyebben megsebesült a kényszerleszállásnál. Poppe Kornél maradt az egyetlen léghajó-vezetésre képesített magyar tiszt a monarchia seregében. Életútját a Poppe-hagyaték alapján Scharek Ferenc dolgozta fel.

A zeppelineket 1917-ben visszavonta a német hadvezetés, mert a repülőgépek hatékonyabbnak bizonyultak a háborúban. Ekkortájt történt, hogy Szeged másik kiváló fotósa, Liebmann Béla saját bevallása szerint legelső fényképén egy Temesvár fölött kigyulladt zeppelint örökített meg. A németek után Temesvár francia-szerb ellenőrzés alá került. Egy francia hírlapi tudósítás szerint 1919-ben a helyiek megpróbálták „hasznosítani” a hangár építőanyagát, mivel azonban nem értettek a szétszereléshez, a hatalmas építmény összedőlt és 5 embert agyonvert.

Szeged fölé legközelebb 1931-ben vártak zeppelint. A két évvel korábban a Földet megkerülő Graf Zeppelin magyarországi bemutató útján azonban a léghajó az orkánszerű szél miatt csak Szentes körzetéig jutott el. A csepeli repülőtéren nem más irányította a Graf Zeppelin leszállását és indítását, mint Poppe Kornél nyugalmazott őrnagy, akit ebből az alkalomból címzetes alezredessé léptettek elő.

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!