Főleg közintézményeknél fogadják a flakonokat

2021.09.03. 14:40

Nem kell kiönteni a használt étolajat

Többé Makón sem kell a lefolyóba engedni a használt étolajat, egyéb konyhai zsiradékot: hamarosan városszerte megjelennek azok a sárga kukák, amelyekbe lezárt flakonban vagy befőttesüvegben mindezt el lehet helyezni.

munkatársunktól

Fotó: Szabó Imre

– A gyűjtőpontokat a makói önkormányzat és a Biotrans Környezetirányítási és Hulladékgazdálkodási Kft. együttműködésének köszönhetően alakítják ki – mondta csütörtökön a piac bejáratánál Csermák Szilvia, a város zöld programjának tanácsnoka az újdonságot bemutató sajtótájékoztatón. Azért itt, mert az első két gyűjtőpontot a piacon találhatják meg a makóiak. Ide már ma is lehet hozni lezárt flakonban, befőttesüvegben a sütés, főzés után visszamaradt zsírt, olajat.

Bíznak a sikerben

Összesen 12 darab lesz belőlük; főként helyi bölcsődék, óvodák, iskolák közelében, de például a könyvtár mögött, a Szent János téri szelektív szigetnél és a Ráday-lakótelepen is.

– Ha valahol azt látjuk, hogy nem sikeres az akció, akkor onnan át fogjuk helyezni a gyűjtőt máshová, ahol pedig a vártnál nagyobb az érdeklődés, akár nagyobbat is ki tudunk helyezni – tette hozzá. Az ürítést a cég annak megfelelően végzi, hogy milyen gyorsan telnek meg az edények.

– Reméljük, a makóiak ha­­mar megszokják és megkedvelik ezt a lehetőséget – bizakodott a tanácsnok.

Kukára hasonlítanak

A sárga színű, kukára emlékeztető, de nagybetűs felirattal ellátott műanyag gyűjtőedényeket meg is mutatták. Cserháti Lászlótól, a gyűjtést végző társaság programvezetőjétől megtudtuk: a használt étkezési zsíron kívül különbö­­ző étkezési célú olajakat is beléjük lehet rakni a napraforgótól a pálmán át egészen a kókuszolajig – ugyanakkor például gépjárművek motorolaját nem.

A cég egy éve indította el a programot, amihez eddig több mint 860 település csatlakozott szerte az országban, és 1500 gyűjtőpontot létesítettek. Makó térségében például Apátfalva lépett már be a rendszerbe. A makói hálózat reményeik szerint lefedi az egész várost. A vállalkozás kilogrammonként 25 forintot térít vissza az adott önkormányzatoknak a begyűjtött anyagok után. Ez nem tű­­nik nagy összegnek, de a ta­pasztalatok szerint akár több százezer forint is összegyűlhet. Ezt a pénzt a város természetesen tetszése szerint költheti el.

Áram és biodízel

Az is kiderült, hogy mi lesz a sorsa mindannak, ami összegyűlik. A cég törökbálinti üzemében megszűrik a behozott zsiradékot; a kisebb élelmiszer-maradékok, azaz a zacc a biogázrészlegre kerül, ahol elektromos áram fejlesztéséhez használják fel, a megmaradó folyékony részből pedig biodízelt állítanak elő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában