Iskolai komposztáló elkészítését és használatát is vállalták a diákok

2021.10.21. 20:00

A földbe rejtették el klímafogadalmaikat

Közös időkapszulába rejtették a vásárhelyi általános iskolák diákjai közösségi környezettudatos vállalásaikat. Tíz év múlva kiássák a fogadalmakat.

T. Sz.

Fotó: Tábori Szilvia

– Valóban hiszünk abban, hogy a gyerekek a Föld sorsfordítói, a most felnövő generáció változtathat a bolygó sorsán. Tetteik, vállalásaik határozzák meg a jövőt – mondta el lapunknak Bozókiné Szabó Ildikó klímareferens a vásárhelyi általános iskolák közös klímatudatos vállalásáról.

A Klímanócskák és a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola közös szervezésében az intézmények diákönkormányzatai maguk fogalmazták meg környezetvédelmi vállalásaikat.

A lejegyzett fogadalmakat egy közös időkapszulába rejtették, amelyet elástak csütörtök délután a Szent István-iskola előkertjében egy fiatal fa tövében. Tíz év múlva, mire a fa vélhetően árnyat adó lombot bont, kiderül, mi teljesült a leírtakból. A tervek szerint a földbe ásott kapszulát előveszik, hogy megnézzék, miként álltak helyt az érintettek a klímatudatos feladatokban.

Fotó: Tábori Szilvia

Az ünnepélyes pillanatok előtt a kapszulát a földbe helyező Óhegyi Patrik diákönkormányzati elnökhelyettes, a Szent István-iskola tanulója lapunknak elmondta, iskolai komposztá­­ló készítését vállalták, és természetesen a feladatot, hogy fo­lyamatosan karbantartják és használják is.

Kiállnak a faültetés mellett, fokozzák a szelektív hulladékgyűjtést, példamutató életet fogadtak, és azt, hogy öko­emberré nevelik családjaikat és barátaikat.

Ezenkívül ügyelnek az energiatakarékosságra. Az is­­kola diákjai közösen elhatározták, hogy mindezt betartják. Ahogy Patrik hangsúlyozta, szerinte tudják teljesíteni a közös vállalásokat, a szelektív hulladékgyűjtésre már most figyelnek, de szeretnék még hangsúlyosabbá tenni. Fontosnak érzik az iskolában és otthon is.

Ahogy Walterné Böngyik Te­­rézia, a Szent István Általános Iskola igazgatója elmondta, egyszerű, hétköznapi cseleke­detekben kell olyan döntéseket hozni, amellyel a Földet megvédhetjük. Számtalan olyan szempontot kínáltak fel az osztályoknak, amelyek alapján a diákönkormányzatok megtehették saját vállalásaikat.

– Gondolkodjunk másként, jusson eszünkbe nagyszüleink nyomán egy szép, fenntartható életmód, ne engedjünk a Föld- és környezetpusztításnak – hangsúlyozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában