Az elmúlt két év kitüntetettjeit köszöntötték

2021.10.23. 12:51

Díjkiosztó gálaműsorral ünnepelt Mórahalom – Fotók

Mórahalmon pén­­teken, az 56-os forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén egy szál virággal emlékeztek meg az 1956-os forradalom 65. évfordulójáról. A megemlékezés után rendezték meg a város díjkiosztó gálaműsorát, amelyen az elmúlt két év kitüntetettjeit köszöntötték.

Munkatársunktól

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Mórahalom október 22-én ünnepelt az Aranyszöm Rendezvényházban. A rendezvény csendes főhajtással kezdődött: a jelenlévők egy szál virággal emlékeztek meg az 1956-os forradalom 65. évfordulójáról, majd bevonultak a színházterembe.

Az újévi koncertet pótolták

A város ugyanis ezen a napon köszöntötte az elmúlt két év kitüntetettjeit, akiket a koronavírus-járvány okozta korlátozó intézkedések miatt eddig nem tudtak méltó módon megünnepelni. Az elmaradt újévi koncertet is ezen a gálaműsoron pótolták, az idén fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Mórahalmi Fúvószenekar muzsikált. A péntek esti koncert első indulójaként Müller József Jászkun indulóját hallgathatta meg az ünneplő közönség, majd Nógrádi Zoltán polgármester és Tóth Krisztián jegyző léptek a színpadra, hogy átadják a díszpolgári címeket.

A legfelemelőbb polgármesteri feladat

A díjazottak méltatása előtt a polgármester elmondta, a város elismeréseinek átadása a legfelemelőbb polgármesteri feladatok közé tartozik, hiszen a közösség értékítélete és a képviselő-testület döntése alapján mutatják be azokat a kivételes egyéniségeket, azokat az életpályákat, azt a teljesítményt, amely hatással van a mindennapokra. – Így hát a díszpolgári cím, a város elismerő díjainak átadása és a város köszöntenének kifejezése olyan felemelő és ünnepi pillanat, amire sokaknak és hosszú időn keresztül kell emlékezniük – fogalmazott Nógrádi, majd bemutatta a díjazottakat, végül átadták az elismeréseket.

Díjak és köszöntések

A díszpolgári címet Ördögné Gárgyán Mária pedagógus és Szántó Mária, a Mórahalmi Járási Hivatal hivatalvezetője vehették át. Alfred Bösendorfer Kis magyar rapszódiáját követően kiosztották a Márciusi díjakat, Mórahalom Város Köszönetét, majd a szünet után az Utánpótlás Zenekar muzsikált, a polgármester átadta a képviselő-testület elismerése díjakat, ezt követően pedig köszöntötték a megyei kitüntetetteket is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában