Csongrá

2021.11.29. 18:08

A „Cápák között” is életben maradt Noémi

Csorba Noémi családja már generációk óta foglalkozik zöldségtermeléssel, így tudja, hogy milyen is az igazán friss, tápanyagban gazdag hazai áru. Ezért is alapította meg a Falusi Kosár Kft.-t, hogy mindenki számára elérhetővé tegye Bokros térségének őstermelőinek és kistermelőinek termékeit.

Majzik Attila

Csorba Noémi vállalkozó. Fotó: falusikosar.hu

Noémi a Budapesti Kommunikációs Főiskolán diplomázott, majd évekig Budapesten dolgozott, pályája csúcsának azt a közel hat évet tartja, amíg a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs szakértőjeként tevékenykedett. Mint elmondta, a jegybankban töltött évek alatt tanulta a legtöbbet, a hazai gazdaság „motorjában” dolgozhatott.

– Karrierem csúcsát abszolút az MNB-s évek jelentették, hiszen olyan kvalitásokat, illetve kapcsolati tőkét szereztem, amelyeknek köszönhetően vállalkozóként is könnyedén boldogulok és megfelelően tu­­dom képviselni a cégem mindenfajta helyzetben. Erre talán a legjobb példa, hogy az RTL Klub Cápák között című műsorában is elsöprő sikert arattam a bemutatóm során. Úgy érzem, most értem igazán célba, mert mindennap azzal foglalkozhatok, ami igazán boldoggá tesz – mesélt lapunknak pályájáról Csorba Noémi.

A minőségi hazai áruban hisz Csorba Noémi bokrosi vállalkozó. Fotó: falusikosar.hu

Vállalkozásával, a Falusi Ko­­sár megalapításával Bokros térségének őstermelőinek és kistermelőinek termékeit szeretné megismertetni a vásárlókkal. Azt vallja, hogy náluk minden egyes vásárlással hazai kistermelők életét segítik, és reményt adnak számukra a folytatáshoz, hogy a hazai mezőgazdaság újra elismert és megbecsült legyen.

Noémi úgy látja, egy sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlenek a jó szakmai alapok. Ő a Sághy Mihály szakközépiskolában végzett, ami biztos alapot adott főiskolai tanulmányaihoz.

– Érdemes megnézni az én példámat, hogy a Sághyban megszerzett alapokkal milyen messze el lehet jutni. Azt tanácsolom a mai diákoknak, hogy legyenek kitartóak, tanuljanak szakmákat és írjanak célnaplót, ahová vezethetik álmaikat, vágyaikat – üzent a diákoknak az üzletasszony.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában