A koraszülöttek világnapja - kártyacsomagot adott ki a Korábban Érkeztem Alapítvány

2021.11.17. 19:58

Lilába borult több épület – fotók

Évente 15 millió koraszülött születik a világon. Az ő tiszteletükre szerdán lila fényfestést kaptak ikonikus épületek – Szegeden például a Dóm. A Korábban Érkeztem Alapítvány a világnap alkalmából egy különleges kártyacsomagot is készített, mely a koraszülőket erősíti hasznos gondolatokkal.

Timár Kriszta

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

November 17-e a koraszülöttek világnapja. A Korábban Érkeztem Alapítvány idén immár 5. alkalommal ünnepelte ezt az alkalmat azzal, hogy a Dél-Alföld kiemelt városaiban lila színnel világította meg a nevezetes épületeket. Baja, Gyula és Kecskemét mellett Szegeden is látható volt a hit és remény színe: a dóm kapott ilyen fényfestést délután 5 és háromnegyed 6 között. Ebben az időszakban programokkal is várták az érintetteket és az érdeklődőket a helyszínen: Donka Eszter vezetésével Táncolj, babám címmel szerveztek megmozdulást.

– Eddig minden évben csak ezzel a lila fénnyel igyekeztünk erőt adni a sorstársaknak és így ünnepeltük, hogy a koraszülöttséget túl lehet élni. Idén azonban ezt a világnapot komoly tartalommal is megtöltöttük – mondta el Rádi Kata, a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója.

– Azt gondoltuk, hogy a mostani, pandémia miatt elszigetelt világban még nagyobb hangsúlyt kell kapnia a koraszülött gyermekek érkezésének. Ezért kampányt indítottunk annak érdekében, hogy a szülők oltassák be magukat koronavírus elleni vakcinával, ezzel védve saját és mások gyermekeit, illetve megelőzve azt a helyzetet, hogy az esetlegesen korábban világra jövő kisbabájuk az ő megbetegedésük miatt szülői támogatás nélkül legyen az inkubátorban. Nem akarunk senkit győzködni, de azt gondoljuk, ha megbíznak abban, hogy a koraszülött intenzíven gyermekük a legjobb ellátást kapja, akkor abban is bízhatnak, hogy az oltással segíteni akarnak nekik, nem bajt okozni – fogalmazott Rádi Kata.

A világnap alkalmából az alapítvány egy különleges ajándékkal is készült: egy Nyugat-Európában már bevett, de hazánkban még nem ismert kártyacsomagot készített, mely a koraszülés vagy nehezen induló anyaság miatt felmerülő lelki vívódásokkal kapcsolatosan tud segítséget nyújtani.

 

 

– Ezeken olyan gondolatok olvashatók, melyek segítik a lelki erősödést és a traumatikus pillanatokban adhatnak megerősítést – mondta Rádi Kata. A megerősítő kártyák a mentorházakban már elérhetők és az ország több koraszülött intenzív osztályára is elküldték.

A világnap tiszteletére egyébként más kezdeményezéseknek köszönhetően több egyéb épület is lila fényfestést kapott a megyében: például a Szent Gellért Fórum és a kisteleki templom is. Rádi Kata megjegyezte: bízik benne, hogy nem csak évente egyszer gondolnak az emberek a koraszülöttekre, akikből a WHO adatai szerint évente 15 millióan jönnek világra.

– Nekik, a szüleiknek és a társadalomnak is el kell hinnie, hogy ezek a gyerekek ugyanolyan kincsei a társadalomnak. Ez az az üzenet, amit a lila fény remélhetőleg minél több helyre eljuttat – tette hozzá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában