Rendhagyó karácsonyfatartó a sugárút elején

2022.02.02. 15:00

Csüccs ide, a kukába!

Szegeden és környékén úgy tartja a szokás, hogy nem vízkereszt, hanem Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig hagyják díszelegni a karácsonyfát.

K. A. R.

Köztéri kukában végezte az exkarácsonyfa. Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Nem véletlenül, hiszen ekkor zárul le a karácsonyi ünnepkör, így a napokban mindenhol eltűnnek a karácsonyi díszek. 

 

Ezt jól tükrözte az a kis fenyő is, amelyik hétfőn ücsörgött egy közterületi szemetesben Szegeden.Azt nem tudni, hogy egykori tulajdonosa ültette a kukába, vagy valamelyik járókelőt za­varta az úttest mellett, mindenesetre sokakat megmosolyogtatott a Dugonics téri kettős körforgalomnál hegyelő fenyő. 

 

Mintha azt mondták volna neki, hogy: „Köszi az elmúlt heteket, nagyon szép voltál, de te most szépen lecsüccsensz ide. Így ni!” 

Február másodikán, vagyis Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén egyébként arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban, ekkor a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezték Jézust. A világ világosságával való találkozás szimbólumaként alakult ki a gyertyaszentelés szokása, amelyet ezen a napon végeznek a templomokban. 

 

 

Bálint Sándortól tudjuk, hogy a szegedi táj népe úgy tartotta, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jó méztermés lesz, a kiszombori asszonyok pedig a szentelésről hazaérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy mindig békesség legyen, és megveregették vele a gyümölcsfákat is, hogy szépen terem- jenek. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában