Szegedi hírek

2022.02.14. 12:06

Igazi sztárparádé várható az idei SZIN-en

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró buli, a Szegedi Ifjúsági Napok.

delmagyar.hu

Fotó: Karnok Csaba

 A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag'n'Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben.

A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn.

Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön - a legnagyobb hazaiak mellett - már négy világsztár is helyet foglalt a listán. 

 

A korábbi években is egymásnak adták a mikrofont a SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. 

 

Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is – tette hozzá.

 

Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZINre korunk egyik legsikeresebb R'n'B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag'n'Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. 

 

2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti– írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.

 

 

A most bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, BSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30Y, ByeAlex és a Slepp, Alee, a Honeybeast, Horváth Tamás, Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, a Bëlga, az Esti Kornél, Manuel, a Lóci játszik, Dzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában