Számos intézmény csatlakozott már a programhoz

2022.02.22. 20:20

Közlekedési ismereteket oktatnak általános iskolásoknak Ruzsán

Munkatársunktól

Az elsősök a zebrán való biztonságos átkelést gyakorolták, az ötödikesek pedig egy táblás kereszteződésben a rendőri karos forgalomirányítás karjelzéseit ismételték át sikeresen Ruzsán, a Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, ahová Vad Róbertet, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának titkárát kísértük el, aki rendszeresen tart órákat a gyerekeknek. Mint mondta, ő ezt szívügyének tekinti. 

 

A biztonságos közlekedésre nevelés érdekében a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) néven tantervet dolgozott ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, amelyben évfolyamokra lebontva tanítják a gyerekeknek a legfontosabb közlekedési ismereteket elsőtől nyolcadik osztályig. 

Fotó: Kuklis István

A kezdeményezést az első évfolyamban próba­projektként a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával, havi egy órában két általános iskola, a Rókus II.-es és a ruzsai bevonásával 2017 szeptemberében indították el. A ruzsai iskola lelkes és elhivatott pedagógusai az első négy évfolyam számára később tankönyvet készítettek, amelyet ma már a többi iskolában használnak. 

 

– A gyerekek biztonságos közlekedésre nevelése nem lehet kampányfeladat, az év 365 napjában oda kell figyelni rájuk, és a rendőrség lehet, hogy kevés ehhez. Itt egy társadalmi összefogásra van szükség. A visszajelzés pozitív volt mindenki részéről. Az első órától az utolsóig láttam a fejlődést, képben vannak a gyerekek – mondta a szakember. 

 

Tavaly először KEVE nyári tábort is szerveztek Szegeden az Agórában, a legügyesebb osztályt pedig egynapos osztálykirándulásra vitték Budapestre. A kezdeményezés si­­kerét jól jelzi, hogy azóta a tankerületben harminchárom iskola 202 osztálya csatlakozott a programhoz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában