Helyi közélet

2022.03.31. 15:00

Novemberre lesz kész a kollégium Mórahalmon

Munkatársunktól

Mórahalom – 2022.03.30. Jól halad a 150 fős Tóth János szakképző kollégiumának építése. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM)

Fotó: Karnok Csaba

Tavaly októberben tették le a 150 férőhelyes kollégium alapkövét Mórahalmon, a Kölcsey utcában, a korábban sportpályaként üzemelő területen.

 

Mórahalom hosszú évek munkájával hozta létre 2018-ban azt a szakképző intézményt, mely azóta a térség egyik legkedveltebb középszintű oktatást biztosító iskolájává vált. Az intézmény vonzereje a határon túlra is elér, a folyamatos tanulóilétszám-növekedés miatt új kollégiumi férőhelyekre van szükség. A beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg. 

 

A kollégiumba a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. A háromszintes intézmény idén ősszel már fogadhatja a diákokat. A kollégium hozzájárul a magyar nemzetpolitika céljához, ami az elvándorlás csökkentését, a szülőföldön maradást és megerősödést tűzi ki maga elé. 

 

A mórahalmi Szövetkezeti és Kölcsey utca sarkán épülő, 150 fő befogadóképességű kollégium épületének kivitelezése a tervezett ütemben folyik, az épület második emeletének szerkezetépítési munkálatai zajlanak. A kivitelezési munkálatok előreláthatóan novemberben fejeződnek be, és már folyik a kollégiumba kerülő eszközök beszerzésének előkészítése. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában