2022.03.01. 18:00
Tűzvész után kezd új életet a Suba család
Karácsony előestéjén érte tragédia a Suba családot, kigyulladt az albérlet, amiben laktak. Amit nem a tűz tett tönkre, azt a füst és a pernye tette használhatatlanná: csak annyi ruhájuk maradt, ami rajtuk volt. A család a helyi néptáncegyüttes segítségével talált átmenetileg új otthonra, ott azonban csak májusig maradhatnak.
A néptáncosok segítettek a családon. Fotó: Majzik Attila
Én épp úton voltam, amikor a fiam azzal hívott fel, hogy „apa, ég a ház” – idézte fel a december 23-i estét Suba Norbert. A kamionosként dolgozó férfi azonnal indult haza, miközben a három gyerek, a tizenhat éves Patrik, a tizennégy éves Natália, a hároméves Niki és állapotos párja menekült az égő házból.
– A szomszédunk hívta ki a tűzoltókat, mi, ahogy voltunk, szaladtunk ki a házból, a kicsit paplanba csavarva hoztam ki. A testvéremék pár házra laktak, neki volt annyi lélekjelenléte, hogy berohant az égő konyhába, és kihozta a gázpalackot – mesélte Norbert párja, Balázs Barbara.
A tűzben, ami a főbérlőjük által szabálytalanul bekötött fűtés miatt keletkezett, mindenük odalett: amit a lángok meghagytak, azt a füst és a pernye tette használhatatlanná.
– Patrik szobáját nyáron festettük újra, Natinál egy hete volt bent az új szobabútor. Emellett sok kedves dolgunk, emlékünk is odaveszett. Az egész életünk ott volt – mondta el a pár.
A nagyobb gyerekek az Alföld Néptáncegyüttesben táncolnak, a táncosok pedig ebben az esetben is bizonyították, hogy nemcsak egy összetartó közösséget alkotnak, hanem egyenesen egy nagy családot.
– A néptáncosok és vezetőjük, Forgó Edit segítségével tudtunk talpra állni, ők intéztek nekünk ágyat, szőnyeget, ruhákat és ezt a házat is, amit átmenetileg májusig használhatunk. Hihetetlen ez a mértékű törődés, szeretet, ami felénk irányult. A ház átadása is meglepetés volt, Edó azzal hívott fel, hogy el kellene söpörni a havat, jöjjünk ide az Öregvár utcába. Amikor benyitottunk, itt volt minden berendezve, majdnem elsírtuk magunkat örömünkben, amikor megláttuk – mesélte a pár.
A család tavaly vett egy tanyát Szentesen, azt újítják most fel minden erejükkel. Norbert emiatt fizetetlen szabadságra ment, apósával közösen igyekeznek mindent maguk megcsinálni.
– Van fedél a fejünk felett, van ruhánk, bútorunk. Már csak építőanyagra és pénzre lenne szükségünk, hogy be tudjuk májusig fejezni a házunkat – összegzett Suba Norbert.