Helyi közélet

2022.04.28. 12:55

Urnafalat avattak Bakson

Húsvét nagypéntekén 15 férőhelyes urnafalat avattak, szenteltek Bakson, és további fejlesztéseket is terveznek a sírkertben - tudtuk meg Búza Zsolt polgármestertől.

Imre Péter

Korábban már létesítettek egy 15 férőhelyes urnafalat a baksi temetőben Magyar Falu Programban nyert pályázati forrásból. A mostanira azért volt szükség, mert a településen egyre nagyobb igény mutatkozik az urnás, urnafülkés temetésre a hagyományos koporsóssal szemben, az ok egyszerű, az előbbi jelentősen olcsóbb - közölte Búza Zsolt, Baks polgármestere.


 Az első szinte már teljesen foglalt, illetve betelt, ezért pályáztunk szintén a Magyar Falu Programban újabb 15 fős urnafalra, ami 1 millió forintból valósult meg és már erre is befutottak igénylések. Az avatást és szentelést Antal Imre plébános végezte, és éppen húsvét nagypéntekén, Jézus Krisztus keresztre feszítésének napján történt 

- mondta a település vezetője. A sírkertet folyamatosan fejlesztik, a tervek között szerepelt a harmadik urnafal és a terület digitalizációja, a kettőre együtt, 5 millió forintra pályáztak, de nem nyertek, tartaléklistára kerültek.


 A tervünkről nem mondtunk le, amint lehet, ismét pályázunk, mert mindenképpen szeretnénk megcsinálni, ugyanis az urnás temetésre - mint már említettem 

- egyre nagyobb az igény, a munkát megkönnyítő digitális nyilvántartás pedig joggal elvárható a 21. században - fejtette ki Búza Zsolt.


A sírkertben tavaly a közfoglalkoztatási programban 25 és 15 méternyi betonutat építettek, ezt a projektet idén folytatják, mintegy 35-40 méter utat látnak el betonfelülettel. Várnak a Top Pluszos pályázati kiírásra - a közeljövőben történhet meg -, mert parkolókat akarnak kialakítani a temető környékén, illetve szeretnék a szomszédos Levelényi utat kiszélesíteni, ami a szélesebb nyomtávú mezőgazdasági járművek miatt is célszerű.


Az útfejlesztéshez kapcsolódik a Magyar Falu Programban nyert 23 millió forint, amit a Rózsa, a Szabadkai, a Kassai és a Váradi utca egyes szakaszainak felújítására, illetve a Május 1. és Kossuth utca csomópontjának a rekonstrukciójára költ az önkormányzat - sorolta még a faluvezető.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában