Helyi közélet

2022.05.11. 12:59

Épülhet Makón a honvédelmi sportközpont

Ezen a területen, a város szélén fog állni a sportközpont. Fotó: Szabó Imre

Megvan a makói honvédelmi sportközpont kivitelezője, a dunavarsányi székhelyű Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A céget két jelentkező közül választották ki. 

Mint korábban megírtuk, a létesítmény a Rákosi úti kereszteződés közelében, a város, egyben az ipari park szélén fog állni, hogy a gyakorlólövések zaja ne zavarja a város lakóit. A helyszín ugyanakkor jól meg­­közelíthető, hiszen autóút és kerékpárút is vezet ide. A pályázati kiírás szerint olyan sportlövészeti komplexumot kell felépíteni, ami oktatások, edzések és versenyek tartására is alkalmas. Földszintes, tetőtér-beépítéses épületről van szó, amelynek nettó alapterülete 1715,95 négyzetméter. A leírás szerint az épület egy kétszintes, alapvetően magas tetős, blokktégla falszerkeze­­tű struktúra lesz, amelyhez ma­­gas, vasbeton falakkal határolt fedett lőtér kapcsolódik. Ez utóbbi tízállásos lesz, de létesül oktatóterem, és lesznek kiszolgálóhelyiségek – öltözők, raktárak, irodák – is. 

A teljes egészében állami pénzből finanszírozott beruházás költségvetése 1,2 milliárd lesz. A kivitelezőnek 480 napja, azaz 16 hónapja van a létesítményt felépíteni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában