Szegedi hírek

2022.06.20. 18:49

Közlekedésbiztonsági tábor kezdődött gyerekeknek

Már a második közlekedésbiztonsági tábort rendezi meg általános iskolásoknak a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága. A gyerekek persze nem csak tanulnak majd, hanem kirándulni is elviszik őket.

Kerékpáros ügyességi versenyt is szerveztek a táborozóknak. Fotó: Török János

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága másodjára rendezi meg általános iskolás gyerekeknek a „Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!” (KEVE) tábort, ezúttal a szegedi Agórában – tájékoztatta a Délmagyarországot a Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára. 

Vad Róbert elmondta, a tábor célja, hogy az azonos érdeklődésű diákok felismerjék a közlekedési ismeretek elsajátításának és a biztonságos járműkezelés gyakorlatának hasznosságát és fontosságát. Ezen kívül felhívják a figyelmet a nyári szünidő veszélyeire, a szabadidő hasznos eltöltésére.

Fotó: Török János

A július 20-án kezdődött táborban a kisiskolás, alsó tagozatos gyerekeket a játékos formában tanulhatják meg a biztonságos közlekedés szabályait. Idén összesen harminc gyereket táboroztatnak, akik persze nem csak tanulnak majd. Kirándulni is elviszik őket, és a rendőrökén kívül megismerkedhetnek a tűzoltók a vízimentők és a mentők munkájával is, sőt a bűnmegelőzésről is lesz előadás a táborban, ahol az egyik nap még a kommandósok is felbukkannak majd.

Vad Róbert azt is elmondta, hogy a gyerekek negyedik osztály végén megkapták első kerékpáros igazolványukat, és akik azon a vizsgán a legjobban teljesítettek, őket hívták meg a táborba. Ez egyébként egész hétre ingyenes, az étkezést is a rendőrség biztosítja. A rendőrökön kívül a Rókusi Általános Iskola három pedagógusa is ott van, hogy segítse a munkát. A táborban sorversenyek, például biciklis ügyességi verseny is lesz, és az ötödik nap végén, tehát pénteken hirdetnek eredményt a gyerekek között.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában