Elhunyt a volt dékánhelyettes

2022.08.29. 11:18

Gyászol az SZTE Fizikai Intézete

Munkatársunktól

Fotó: Unsplash

Életének 78. évében, gyors lefolyású betegségben hunyt el Gyémánt Iván Károly, a Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének egykori tanszékvezetője augusztus 15-én. 1967-ben kitüntetéses diplomával fejezte be tanulmányait a hajdani JATE-n, fizikai szakirányú matematikus szakon. Ezután különböző pozíciókban – 1989-től mint egyetemi docens, 2013-ban történt nyugállományba vonulása után pedig mint címzetes egyetemi tanár – egészen haláláig a szegedi egyetem Elméleti Fizikai Tanszékén dolgozott. 

Kutatásai elsősorban atom- és molekulafizikai témákra koncentráltak. Eredményeit mintegy 50 publikációban és a szakterület számos neves kutatóhelyén tartott szemináriumon ismertette. 1988-ban az MTA-tól elnyerte a fizikai tudomány kandidátusa fokozatot. 13 évig vezette az SZTE Elméleti Fizikai Tanszékét, négy évig tanszékcsoportvezető, 16 évig tanszékcsoportvezető-helyettes, két évig pedig dékánhelyettes volt. Kitüntetései közül kiemelkedik a 2009-ben elnyert Pro Universitate díj. 

Természettudományos pályája mellett mély irodalmi, zenei és általános humán műveltségű, igazi reneszánsz ember volt. Tagja volt például a Dugonics Társaságnak és a Szeged kulturális folyóirat szerkesztőbizottságának. A Szegedi Operabarátok Egyesületében odaadóan segítette felesége munkáját. Gyémánt Ivánt az SZTE Fizikai Intézete saját halottjának tekinti.

Nyilvános búcsúztató szentmiséje szeptember 2-án a Dómban lesz. A hamvak végső nyugalomba helyezése ezt követően szűk családi körben történik az altemplomban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában