Műsoridő

2022.09.16. 12:30

Szegedi diáklány vezeti a köztévé gyerekműsorát

Új házigazdaként debütált egy szegedi diáklány az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét kaland című szórakoztató, ismeretterjesztő műsorában. Göröncséri Virág korábban több reklámban szerepelt, a televíziós szerkesztők is egy válogatáson figyeltek fel rá. Ezen a héten végig őt láthatják a nézők a képernyőn.

Timár Kriszta

Göröncséri Virág mindenképpen televíziós pályát képzel el magának a jövőben. Fotó: Karnok Csaba

Szegedi műsorvezetőt kapott az M2 Gyerekcsatorna saját gyártású műsora, a Hetedhét kaland. Göröncséri Virág hétfőn mutatkozott be a műsorban, és egy héten keresztül láthatják az adásokban a nézők. A 14 éves diáklány mostantól havonta öt napon át lesz a házigazdája a 10 perces szórakoztató, ismeretterjesztő műsornak.

Hétéves voltam, amikor egy castingügynökséggel elkezdtem dolgozni. Miután megkaptam az első munkámat egy áruház reklámjában, a forgatás végeztével már tudtam, hogy ezzel szeretnék a jövőben is foglalkozni 

– idézte fel Virág a kezdeteket. Ezt követően több más reklámban is feltűnt, illetve szerepet kapott egy művészfilmben is, amely egyébként döntős volt a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon. Ez a felkérés és az ügynökségváltása is hozzájárult ahhoz, hogy még több meghallgatásra hívták – még sorozatban is volt esélye szerepet kapni. Egy ilyen válogatón figyeltek fel rá az M2 szerkesztői, akik már egy ideje keresték az új műsorvezetőt. A forgatást egyébként nagyon élvezte a fiatal diáklány, mint mondta, nagyon támogató és családias közegbe került a stáb által.

A hétfői adást sok ismerősöm látta, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam

 – mondta el Virág, aki azonban magát nem akarja visszanézni a tévében, még édesanyját is megkérte, hogy akkor játssza le a műsort, ha ő nincs otthon. Így azt, hogy milyen is lett a kész adás, tulajdonképpen ő nem is tudja. Ez azonban számára egyáltalán nem furcsa, élete eddigi egyetlen filmes szerepének eredményét sem látta – igaz, azt édesanyja nem engedte neki, annak témája miatt.

Virág jelenleg végzős az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában, ahol jeles tanuló, még úgy is, hogy heti öt Fit-Kid edzésre is jár. Ehhez hozzájárul osztályfőnöke is, aki mindenben támogatja. Mint mondta, a forgatások mellett is mindenhol jól teljesít, így nem érzi megterhelőnek ezt a plusz feladatot a felvételi évében. Élvezi a munkát, hiszen a rovatok témái közül több is közel áll hozzá. A Hetedhét kaland egy olyan „állomás" az életében, amit nagyszerű gyakorlatnak tart, már csak azért is, mert ezen a pályán szeretne elhelyezkedni.

Mindenképpen a médiában tervezem a jövőmet televíziós színészként vagy műsorvezetőként 

– mosolygott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában