A megye legkorszerűbb oktatási épületegyüttesére 2,4 milliárdot költöttek

2022.10.24. 19:25

Felavatták az Almási utcai iskolát - Fotók

A város legmodernebb iskolája lett az Almási utcai, amelyhez hasonló az országban sincs sok – erről győződhettek meg mindazok, akik részt vettek az új épületegyüttes hétfői hivatalos átadásán. A beruházásra összesen 2,4 milliárdot fordítottak.

Szabó Imre

Az Almási utcai iskolaépület a legújabb európai igényeknek is megfelel. Fotók: Szabó Imre

– A magyar kormány elhatározta, hogy ad egy új iskolát Makónak. Olyat, amilyenből az egész országban kevés van – mondta az intémzény vadonatúj épületegyüttesének avatásán Makó polgármestere, Farkas Éva Erzsébet. Arról sem feledkezett meg, hogy beszédében utaljon rá: az itt tanító pedagógusok továbbviszik a régi Almási és a Bartók tagintézmény hagyományait is. Emlékezetes:, hogy a Makói Általános Iskola, illetve a tankerület vezetése úgy döntött, hogy a Szegedi utcai Bartók-tagintézmény is az új helyen folytatja a munkát, és ez a szülők egy csoportjának nem tetszett, tiltakoztak, illetve – utóbb sikertelennek bizonyult – jogi eljárásokat indítottak. Azóta, úgy tűnik, az ellenkezés már a múlté.

Ami a beruházást illeti, Borkáné Dudás Mónika intézményvezető azt mondta, az új épületegyüttes összesen 2,4 milliárdból épült fel. A pénz nagyját az Európai Unió adta, de tett hozzá a magyar állam és a tankerület is.

– A cél egy versenyképes iskola megépítése volt, amelyben jó körülmények között dolgozhatnak a felnőttek és tanulhatnak a diákok – hangsúlyozta. A régi épületek többségét lebontották, a helyükön egy 16 tantermes új épületegyüttes épült fel. Megújult az udvar, könyvtárat és raktárt, közösségi teret, 1300 négyzetméteres sportudvart és tankertet létesítettek, és belefért a keretbe az új bútorok, korszerű felszerelések beszerzése is.

A munkaterületet 2020 szeptemberében adták át, a kivitelezés 20 hónapig tartott. A tervező a Helyi Érték 2009 Kft. volt, a kivitelezésre a Dél-Konstrukt Zrt. kapott megbízást. Az igazgató felidézte, hogy a munka első 300 napjában helyben tanulhattak az Almási diákjai, ezt követően átmenetileg a Szignumban, illetve a Galamb agrártechnikum épületében. Az idei tanévet már az új, okostáblákkal és napelemekkel is felszerelt épületegyüttesben kezdhette meg a 348 általános iskolás.

A közösségi térben a gyerekek által előadott, művészeti produkciókkal színesített megnyitó után a rendezvény résztvevői körbejárhatták az épületet. Mint mindenki meggyőződhetett róla, a tantermek tágasak, világosak, jól felszereltek, a folyosókon pedig még saját szekrények is a tanulók rendelkezésére állnak.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában