Szegedi hírek

2022.11.12. 13:51

Elmeosztályra kerülhet Szabó Bálint

A szegedi önkormányzati képviselő nem cáfolta a Blikk állítását.

Munkatársunktól

Fotó: Havran Zoltán/MW

Elrendelték az őrizetbe vételét és zárt elmeosztály vár Szabó Bálintra, legalábbis a Blikk szerint. A bulvárlap a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki döntésére hivatkozva állítja ezt, amit egyébként a szegedi önkormányzati képviselő nem cáfolt, akinek aznap volt egy büntetőpere a bíróságon.

Készített Szabó Bálint tevékenységéről egy jelentést a Terrorelhárítási Központ is. Abban egyebek mellett azt írták, hogy Szabó Bálint a fővárosi Dózsa György útra tervezett traktoros megmozdulást, de a többhetes demonstrációkra alig érkezett valaki. Viszont ebben az időszakban a jelentés szerint többször is Orbán Viktor közelébe férkőzött, egy esetben feltartotta a védett vezető konvoját.

Összesen öt olyan esetről számoltak be, amikor a képviselő a védett személyhez ment közel, mégpedig kijátszva a biztosítást. Egyebek között 2021. december 13-án besorolt a Budapesten tárgyaló Emmanuel Macron akkori francia elnök kísérő konvojába, és így a nyilvánosság elől lezárt területre is sikerült bejutnia.

Szabó Bálint pénteken a tárgyalás előtt nem zárta ki, hogy a bíróságról egyenesen az Igazságügyi Megfigyelő és Elmeorvosi Intézet szigorúan őrzött osztályára viszik. Végül a bíróság nem így határozott, az elmondása szerint visszautalta a döntés lehetőségét az eljáró ügyészségnek.

A Központi Nyomozó Főügyészség csak annyit írt a Blikknek, hogy elrendelték az őrizetbe vételét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában