Szegedi hírek

2022.12.09. 17:04

Általános iskolások vetélkedtek közgazdaságtanból

Nemzetközi közgazdasági versenyt rendezett általános iskolások számára a Kőrösy-iskola. A pénteki döntőn a több mint 90 nevezőből már csak a legjobb 8 csapat mérhette össze tudását.

Timár Kriszta

A keresztrejtvény a legtöbb csapaton kifogott, ennek ellenére minden fiatal élvezte a versenyt.

Fotó: Karnok Csaba

KözgazdászPalánta néven nemzetközi versenyt rendeztek pénteken a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikumban. Az iskola alapítványa 1 millió forintot nyert a Nemzeti Tehetség Programtól a lebonyolításra. Farkasné Székely Angéla igazgató lapunknak elmondta, a verseny évek óta az egyik legnépszerűbb pályaorientációs rendezvényük, amelynek célja, hogy a felső tagozatos fiatalokkal megszerettessék a közgazdaságtant. Idén azonban nem csak hazánkból, hanem határainkon túlról is neveztek általános iskolások. Több mint 90 csapat kezdte meg a menetelést, a döntőbe végül a legjobb 8 kerülhetett be.

– Az első fordulóban online feladatsort kellett megoldaniuk a fiataloknak, ezt követően egy kisfilmet készítettek. Ezek eredményei alapján hívtuk meg a legjobbakat a döntőbe, ahol erdélyi, vajdasági és budapesti csapat is küzdött a Csongrád-Csanád megyei iskolásokkal. Nekik többek között keresztrejtvényt kellett fejteniük, ismert céglogókat felismerniük egy apró részletből, illetve volt olyan feladat is, amelyhez a belvárosban sétálva kellett megkeresniük a segítő információkat. Molnár Erika főszervező úgy fogalmazott, amellett, hogy a szakma iránt felkeltik a fiatalok érdeklődését, praktikus tudást is adnak a versenyfeladatok által. – Bár ennek a korosztálynak még messze van, amikor szüksége lesz rá, az egyik feladat során azonban mégis megtanulhatták, hogyan adhatják el meggyőzően magukat, ugyanis részt kellett venniük egy állásinterjún a Mikulásnál, aki krampuszt keres – mesélte.

Vucseta Nóra az ásotthalmi iskolából hozott csapatot a versenyre. Mint mesélte, a gyerekek már rutinosak, hiszen ebben a felállásban 4 éve járnak pénzügyi vetélkedőkre. – Ennek köszönhetően rengeteg tapasztalatuk van már, így túl sok időt nem kellett töltenünk a felkészüléssel. Azt kell azonban mondanom, hogy nem voltak könnyűek a feladatok. Az első fordulóban főleg matematikai tudásra, a másodikban pedig általános tájékozottságra volt szükség. Most, a döntőben rögtön az első feladattól, a keresztrejtvénytől nagyon megijedtek, mert a meghatározások alapján kellett közgazdasági alapfogalmakat kitalálni. Nekik ez inkább fordítva megy. A logó felismerés viszont meghozta az önbizalmukat – mesélte a tanárnő, aki szerint az ilyen versenyek segítenek abban, hogy ezek a gyerekek a hétköznapi pénzügyi világban jobban tudjanak tájékozódni.

A versenyt végül az erdélyi csapat nyerte meg, az ezüstérem viszont Szegedre került: az a Fekete István Általános Iskola csapatáé lett. A fiatalok nagyértékű könyvutalványt nyertek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában