Évértékelő

2022.12.29. 15:20

Előre menekül Bordány

Településünk elmúlt egy évébe szerencsére nagyon sok fejlesztés, sikeres pályázat belefért. Ha a beruházásokat fejlesztéseket nézzük, azt gondolom nem panaszkodhatunk, folyamatosan fejlődtünk, bővültünk – mondta évértékelőjében Tanács Gábor, Bordány polgármestere.

Munkatársunktól

Tanács Gábor, Bordány polgármestere azt mondta évértékelőjében, hogy a település elmúlt egy évébe szerencsére nagyon sok fejlesztés, sikeres pályázat belefért. Fotó: Török János

Fotó: Török Jáno

– Településünk előre menekült, amikor képviselő-testületünk a közvilágítás korszerűsítése mellett döntött.  A LED-es lámpák ugyanis alkalmasak arra, hogy például éjfél és hajnali négy óra között akár 30-40 százalékkal kevesebb energiát fogyasztva halványabban világítsanak, tehát elkerülhető lenne a teljes sötétség. A lámpacseréből adódó jelentős megtakarítás pedig éves szinten tízmillió forintnál többet érhet – kezdte évértékelőjét Tanács Gábor, Bordány polgármestere.

Elmondta, településüzemeltetési központ munkatársai rengeteget dolgoztak azért, hogy ettől a tanévtől már az önkormányzat közösségi házában kialakított új iskolai ebédlőben étkezhessenek a gyerekek. A felújítás és az ebédbefizetés rendszerének megújítása önerőből valósulhatott meg. A felújítások tovább folytatódhatnak, támogatást nyertek a TOP plusz program keretében újabb belterületi szakaszok javításra. A járdaépítések is folytatódtak, a lakossági együttműködésnek köszönhetően ismét több száz méter gyalogút épült meg. Sikeres pályázatnak köszönhetően összesen hétszáz millió forint érkezik kerékpárút fejlesztésre. Az idén elkészült az Ősfalu, jelenleg a kiállítástervezés, berendezés zajlik. – Év végi jó hír, hogy nyertünk pénzt az önkormányzati étterem felújítására. A fejlesztésből bővítésre és a konyha és a konyhatechnológia teljes megújítására kerülhet sor – mondta polgármester.

Tanács Gábor hozzátette, az idei év megszorításokat is hozott. – A rezsi és az árak emelkedése ugyanúgy mint egy családi költségvetésen, az önkormányzatiban is arra késztet bennünket, hogy ahol tudunk spóroljunk. Ezzel a képviselő-testület is folyamatosan küzd, hiszen azt szeretnénk, hogy közösségünk minél gyorsabban, és minél kisebb veszteségekkel tudja átvészelni ezt a nehéz időszakot.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában