Van akinek a pénze, másnak a tartozása nőtt

2023.02.02. 19:30

A vásárhelyi képviselők is bevallották, mi mindenük van

Nem sokat változott az elmúlt egy évben a hódmezővásárhelyi képviselők anyagi helyzete. A január 31-én közzétett vagyonnyilatkozatok szerint Márki-Zay Péter polgármester viszont már a kereső gyerekeinek is tartozik.

Kovács Erika

A torony alatt dolgozó képviselők vagyonnyilatkozata bárki által megtekinthető a város honlapján. Archív fotó: Kovács Erika

Márki-Zay Péter továbbra is felerészben tulajdonosa a 297 négyzetméteres belvárosi otthonuknak, aminek ezúttal az értékét is feltüntette, a 2011-ben 35 millióért vásárolt ház 2022-es becsült értéke 68 millió 300 ezer forint. A pénzintézettel szembeni tartozása 20 millióról 22 millióra növekedett és már a pénzkereső gyerekeinek is tartozik 3 millió forinttal.

Gyöngyösi hitele a felére csökkent

Gyöngyösi Ferenc alpolgármesternek 651 négyzetméteres területen lakóháza, 178 négyzetméteres „egyéb helyiség” besorolású ingatlana, a címe alapján ez a New Penna Club és egy 705 négyzetméteres ingatlanon lévő lakóháza van. A vagyonnyilatkozatában 3,5 millió forint készpénzt vallott be és 500 ezer forintos pénzintézeti számlakövetelést. A hitele 1 év alatt 18 millióról 9,3 millióra csökkent.

Kis Andrea alpolgármesternek egy 2016-os autója van, a takarékban pedig 3 milliója. Berényi Károly társadalmi alpolgármester 210 négyzetméteres lakásban él, aminek 50 százalékban tulajdonosa. A készpénzállománya 4 millió forint. Mester János nevén egy 82 négyzetméteres ingatlan, 2 garázs, felesben 1,5 hold területű szántó szerepel. Két autóval és 40 milliós kincstárjeggyel rendelkezik.

Krupiczer kisebb házba költözött

Krupiczer Ferencnek tavaly még 190 négyzetméteres házban volt 50 százalék tulajdona, ami az idei bevallásban nem szerepel. Helyette, 2022-től egy 70 négyzetméter + 18 négyzetméteres ingatlan 85 százalékos tulajdonosa. A pénzintézeti követelése 6,5-ről 4,5 millióra forintra, illetve 4,9-ről 1,5 millió forintra csökkent. A tavaly még meglévő 1 milliós tartozását kifizette.

Lökösné Nagy Saroltánál nincs változás, a nevén egy 80 négyzetméteres lakóház fele és egy autó szerepel. Fejes Péter 124 négyzetméteres lakóház tulajdonosa felerészben, egy 6000 négyzetméteres szántó gazdája, és még mindig „szobabérlet kiadással” egészíti ki a nyugdíját.

Gyutay Katalin tulajdonában egy 67 négyzetméteres magánház és egy 24 éves autó van. Forintban 500 ezer, devizában 3 millió forint pénzintézeti számlaköveteléssel rendelkezik. Otlokán Mihály Alfa Romeo-ja 24 éves lett. Egy 6 milliós életbiztosítás tulajdonosa harmadrészben.

Benkő Zsolt fideszes képviselő 120 négyzetméteres lakóházat birtokol, valamint egy tanyát, a körülbelül 20 hektáros szántó pedig 3842/9266-od részben az övé. Két autója, egy motorja van, a pénzintézeti számlakövetelése 3,5 millió forintra csökkent, a hitele pedig 6 millió forint.

Cseri Tamás tartozása 2 millióval nőtt

Bálint Gabriellának 138 négyzetméteres háza, 35 négyzetméteres lakása, 2 autója, 4,2 milliós hitele van. Cseri Tamás felerészben 58 négyzetméteres és 55 négyzetméteres lakóingatlant birtokol. A motorja megvan, államkötvénye már nincs, viszont a hitele 7-ről 9 millióra nőtt.

Galambos Kornélné egy 82 négyzetméteres lakóház 1/3-ad részét birtokolja és egy mártélyi üdülő felét, aminek haszonélvezője is. Horváth Zoltán 120 négyzetméteres lakóházzal, autóval, 7,6 milliós értékpapírral, 100 ezer forint készpénzzel rendelkezik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában