Makó

2023.03.31. 18:10

Megtisztították a tájat a gyerekek

Szabó Imre

– Szerintem fontos az, hogy a környezetünk szebb legyen. Ez a feladat az osztályunkat összehozta, ráadásul a munkánkhoz mások is csatlakoztak – mondta a makói Návay-iskola 9.B. osztályos diákja, Nadobán Napsugár Kitti. Osztálytársaival együtt a héten több napos környezettisztasági akciót szerveztek, ami egy projekverseny feladata volt. 

A társaság pénteken délelőtt a Makó és Maroslele közti kerékpárút mentén tevékenykedett. – ebbe a falu általános iskolásai is bekapcsolódtak. Néhány nappal korábban már megtették ugyanezt a kiszombori kerékpárút mentén, ahol 9 zsák szemét gyűlt össze, illetve a Maros-parton, ahol a gyerekek 15 kilométert jártak be. Kitti tapasztalatai szerint a Maros-part nem volt különösebben szemetes, ott inkább a falevelekkel gyűlt meg a gondjuk. Az út menti hulladék nagyja pet-palack volt, de például eldobott zoknit és cipőt is találtak. 

Dolgoznak a vidám csapatok a területek megtisztításán. Fotó: Szabó Imre 

A szervező pedagógustól, Risch Ilonától azt is megtudtuk, hogy a fiatalok a munkához segítséget is kaptak.

– Biztosítottunk nekik védőfelszerelést, kesztyűket, szerszámokat és zsákokat. A polgárőrség pedig mindenütt biztosította a helyszínt – mondta.

Hozzátette: a projektverseny célja nem csak az adott területek megtisztítása volt, hanem az is, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hol vannak a szabadban kikapcsolódásra, mozgásra alkalmas helyek, amelyek tisztán tartása fontos ügy.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában