Szegedi hírek

2023.03.27. 19:31

Nobel-díjas immunológus dicsérte a szegedi tudósképzést - Galéria

A világ egyik legjobbjának nevezte a Nemzeti Tudósképző Akadémia Programját Bruce Alan Beutler. Az amerikai Nobel-díjas immunológus és genetikus hétfőn látogatott Szegedre, itt többek között középiskolai laborgyakorlatokat is megnézett.

Timár Kriszta

A Radnóti gimnáziumban tartott laborgyakorlatba is bepillantott a Nobel-díjas tudós. Fotó: Karnok Csaba

A Nemzeti Tudósképző Akadémia meghívására Magyarországra érkezett Bruce Alan Beutler amerikai Nobel-díjas immunológus és genetikus. Szombaton Szombathelyen, vasárnap a fővárosban töltötte a napját, hétfőn pedig Szegeden vett részt a Nobel-díjasok és tehetséges diákok immár huszadik alkalommal megrendezett találkozóján. Napját délelőtt a TIK-ben kezdte, ahol előadást tartott, majd két középiskolát látogatott meg. 

A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium természettudományos laborjában két órába is bepillantott: az egyikben éppen a sejtekről tartott a fiataloknak előadást Baranyai József, a másikban pedig génekkel dolgoztak a gyakorlati foglalkozáson. A Nobel-díjas tudós írt pár személyes gondolatot az iskola vendégkönyvébe, majd tovább ment Hódmezővásárhelyre, ahol szintén középiskolásokkal találkozott.

Bruce Alan Beutler délután tért vissza Szegedre. A Városházán Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármesterrel találkozott, ahol Varró András, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönő oklevelet adott át az önkormányzatnak azért, hogy a kezdetek óta támogatja ezt a programot. Mint fogalmazott, ez egy példaértékű összefogás, hiszen a Nemzeti Tudósképző Akadémia Programja Magyarország kormányának támogatásával valósul meg, mely mellé az ellenzéki vezetésű város is odaállt, hiszen a magyar tudományos élet utánpótlásának kinevelése közös cél. Nagy Sándor kiemelte: egyetemi városként és számos kutatóközpont székhelyeként hiszik, hogy a város jövője az olyan oktatási, kutatási és gazdasági tevékenységekben van, melyek a hozzáadott értéken alapulnak. 

– Ehhez kiváló emberekre és képzésekre van szükség. Az akadémia programja pedig pont arról szól, hogy megtalálják az ország legkiválóbb diákjait. Köszönettel tartozunk azért, hogy ennek a tevékenységnek a bázisa Szeged – tette hozzá.

Hegyi Péter, az Akadémia programigazgatója mindehhez hozzáfűzte: a program nem lehetne sikeres azok nélkül a támogatók, illetve oktatási intézmények nélkül, melyek hisznek benne, ahogyan a csapat nélkül sem, mely lelkesen dolgozik a célért, hogy növeljék hazánkban az orvoskutatásért dolgozó fiatalok számát.

Bruce Alan Beutler elárulta: magyarországi látogatása során rengeteg tehetséges és jó képességű diákkal találkozott, akik elkötelezettek és nagy tiszteletet tanúsítanak a tudomány iránt. 

– Komoly előnye a programnak, hogy a kutatást és a gyógyítást összekötötték, hiszen így lehet legjobban megérteni az élettani működést és megtalálni a jövő gyógyszereit. Sok oktatási programot láttam már a világban, de ez az egyik legjobb, mert itt látszik, hogy mindenki komolyan dolgozik a sikerért – hangsúlyozta. A Nobel-díjas genetikus kiemelte, ő szerencsés családba született, hiszen kutató orvos édesapja nagy hatással volt rá. 

– De nem mindenki nő fel ilyen inspiráló közegben. Nekik pont az ilyen programok adnak nagy segítséget pályájukhoz – tette hozzá.

Hétfőn este, a nap zárásaként a Szegedi Nemzeti Színházban a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány kiosztotta az idei Talentum díjakat, a díjazottak kedden előadásokat tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában