Szegedi hírek

2023.03.28. 19:30

Több mint százötvenezer virágot vesz a környezetgazdálkodás

S.Z.

Rózsákat nem sikerült beszerezni. Fotó: Török János

Valamivel több mint 33 millió forintot költ növények vásárlására a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. – derül ki a közbeszerzési értesítőből, amiben a nyertes pályázatról számoltak be. A zömében virágokat többen – köztük egyéni vállalkozók és faiskolát – szállíthatják a városi cégnek. 

Ebből a pénzből egyébként rengeteg növényt lehet venni. Kijön belőle például 76 ezer darab kétnyári növény, ami 9 millió 900 ezer forintot visz el a 33 millióból. Hagymás növényekre 4 millió 400 ezer forintot szánnak, amiből 28 ezer darab ilyen jön ki. De ezeken kívül vesznek még fákat, cserepes virágokat, balkonnövényeket, ami nem más mint a muskátli. Érdekes viszont, hogy évelő növényeket és rózsákat nem sikerül vásárolni, mert az utóbbira például nem érkezett ajánlat. Ez egyébként több szempontból is érdekes. Egyrészt az ár miatt. 

Fotó: Török János

Összesen 110 darab rózsát szerettek volna vásárolni, 132 ezer forintért. Ez éppen 1200 forint rózsánként, ami valamivel drágább, vagy körülbelül annyi lehet mint a sarki virágboltban. Másrészt pedig az is fura, hogy van Szegeden egy rózsaünnep, és még se akadt olyan, aki szívesen adna rózsákat a városnak, akkor sem, ha pénzt kap érte. A növényeket a környezetgazdálkodás egyébként folyamatosan ülteti ki. A munkák már meg is kezdődtek, a dolgozók több helyen lenyírták a füvet a városban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában