Gyorsíró, vagy gyors ivó?

Szobrokat nem piszkálunk alapvetés, de vannak, akiknek ez nem sokat jelent. A hétvégén – bár kárt nem okoztak vele – valakik mégis úgy gondolták, hogy jó vicc a Markovits Iván szobrára egy borosüveget rakni. Hogy azt gondolták, hogy dob a cefrés palack a Móra Ferenc Múzeum mellett álló szobor összképén nem tudni, mindenesetre Gémes Sanyi fotós kollégánknak van egy elképzelése arról, hogy születhetett a műalkotás kiegészítése. Szerinte elképzelhető, hogy valakik olyan gyorsan és olyan sokat ittak, hogy a gyorsírást, gyors ivásnak olvasták, és úgy gondolták, hogy a törött borosüveggel kiemelhetik a mondanivaló lényegét. De ez marhaság természetesen.

Amúgy maga a gyorsírás igen érdekes dolog, és biztosan nem könnyű, nem véletlenül emeltek szobrot az egykori országgyűlési gyorsíró, gyorsirodai másodfőnöknek, aki a jogi pályát cserélte a gyorsírásra. 1861-től már a bécsi birodalmi tanács gyorsírója volt. A Gabelsberger-féle gyorsíró rendszert Markovits ültette át magyar nyelvre. Ettől kezdve állandóan Budapesten tartózkodott és rendszerének terjesztésén fáradozott. A gyorsíróversenyek számára 1300 forintos összdíjazású alapítványt hozott létre, és ezen kívül évenként különdíjakat is adott. Az egyesület kiadványai csakis az ő tetemes anyagi támogatása mellett jelenhettek meg.

Szóval mindent egybevetve sokat köszönhetünk Markovits Istvánnak, és egyáltalán nem szép dolog a szobrára széttört borosüveget, vagy – virágon kívül – bármi mást rakni. És ez szinte mindenkire érvényes, akinek valaha szobrot emeltek. Persze kivételek azért itt is vannak.