Szegedi hírek

2023.05.12. 19:30

Villódzó fények bukkantak fel a lézerközpontban - Galéria

Interaktív tudományos bemutatókkal, látványos kísérletekkel, izgalmas előadásokkal, körbevezetésekkel, mini tudós sarokkal várták az érdeklődőket pénteken este az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetben. A fény napját ünnepelték, és – ahogy lenni szokott – megint kiderült, hogy sok mindenkit érdekel a tudomány.

Suki Zoltán

Minden, ami fénnyel kapcsolatos, látható volt a lézerközpontban. Fotó: Gémes Sándor

A fény központi szerepet játszik az életünkben. A legalapvetőbb szinten, a fotoszintézisen keresztül a fény maga az élet eredete. A fény napján ünnepeljük a fény szerepét a tudományban, a kultúrában, a művészetben, a fenntartható fejlődésben, valamint számos szerteágazó területen, mint például az orvostudományban, a kommunikációban és az energiában. Szóval a fény tulajdonképpen tényleg az életet jelenti.

A fény napját természetesen megünnepelték az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetben is, ahol pénteken délután 5 órától estig várták a látogatókat, akikből akadt bőven, ahogy az ELI minden egyes ilyen rendezvényénél. A kutatók most is kitettek magukért, több pultnál is várták az érdeklődőket, különféle, fénnyel kapcsolatos kísérletekkel, vagy éppen bemutatókkal. Most sem maradhatott el a VR szemüveg, ami előtt már a rendezvény elején sokan álltak sorba. De a lézervédelmi szemüveg is nagyon sikeres volt, ott meg lehetett tudni, hogy nem szabad csak úgy belenézegetni mindenféle fényekbe, mert az akár veszélyes is lehet. 

Tóth Szabolcs a gyerekeivel Szegedről érkezett a programra. Elmondta, hogy a két kisfiát gyakorlatilag minden lézerrel kapcsolatos dolog érdekli. Persze azt is hozzátette, hogy ebben nagy szerepe volt a Csillagok háborúja filmeknek, és a Vasembernek is. Az édesapa szerint az pedig szerencse, hogy a fiúkat már a lézerek tudományos felhasználása is érdekli.

A vendégek megtudhatták azt is, hogy sugárözönben élünk, éppen ezért sugárvédelmi információkkal is megismertették a kutatók az érdeklődőket, akiknek segítségük is akadt.

Egyikük Gyarmati Réka, aki a középiskolákban kötelező közösségi szolgálatot tudja le a lézerközpontban. A fiatal lány a legkisebbeknek szóló kísérleteknél segített, és megosztotta velünk azt is, hogy ennek ellenére nem tudományos pályára készül, kifejezetten humán beállítottságú.

A fény nemzetközi napja egyébként arra a napra emlékeztet, amelyen – 1960-ban – Theodore Maiman amerikai fizikus és mérnök bemutatta a világ első működő lézerét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában