Hódmezővásárhely

2023.06.29. 08:00

Egyre többen választják a tramtraint

Munkatársunktól

A vasútvillamosok több mint 1,7 millió kilométert tettek meg az elmúlt két évben. Archív Fotó: Frank Yvette

A közösségi közlekedés zászlóshajója lett a tramtrain Csongrád-Csanádban – mondta el a Rádió 7 Közös nevező című műsorában Hegyi Zsolt, a MÁV Start Zrt. Szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese.

Emlékeztetett, hogy másfél éve kezdődött meg az utasforgalmi próbaüzemmód, és azóta számos bővítés lépett életbe fokozatosan. Kezdetben például óránként járt a tramtrain, mára már 20 percenként közlekedik csúcsidőben, és az éjszakai menetrend is beállt.

Kulcsszerepe lett mára a tramtrainnek a közösségi közlekedésben, aminek szíve-lelke, hogy vasút és villamos is. Komoly kihívás volt ez, hiszen az országban korábban ilyen még nem volt, Vásárhelyen pedig villamosvonalat kellett építeni. Emellett Szegeden létrejött egy komplex karbantartó üzem is, amely a legkorszerűbb, és ahol A-tól Z-ig karbantartják a tramtrain járműveket

 – részletezte Hegyi Zsolt.

A műsorban elhangzott, hogy a mindennapokban majdnem 100 fő dolgozik, hogy minden rendben menjen a tramtrainnel, ebbe beletartoznak a mozdonyvezetőkön és jegyellenőrökön kívül a forgalomirányításért felelős munkatársak, a járműbázison dolgozók is.

Hegyi Zsolt elmondta azt is, hogy a vármegye- és országbérlet már most érezteti hatását, 10 százalékkal nőtt a tramtrainre bérletet váltók köre mindössze egy hónap alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában