A Nagy Dezső-féle tanyánál történt a tömeggyilkosság

2023.07.25. 20:00

56 ártatlan embert végeztek ki 104 éve

Száznégy évvel ezelőtt, 1919. július 25-én 56 embert végeztek ki a román megszállók Hódmezővásárhelyen, a Nagy Dezső-féle tanyánál. Ez a tömeggyilkosság volt az egyik legnagyobb az ilyen jellegű megtorlások közül az egész országban.

Kovács Erika

A Kutasi úton lévő emlékművön azok neve olvasható, akiket ártatlanul végeztek ki a román megszállás idején. Fotó: Hódmezővásárhely önkormányzata

A román hadsereg 1919. április 30-án szállta meg először Hódmezővásárhelyt. Több száz vagonnyi gabonát és lisztet raboltak el, több ezer élő állatot hajtottak el. Leszerelték a világhírű Kalmár rostagyárat. Tornyai János festőművész több mint 700 festményét és rajzát is magukkal vitték. A gimnáziumot istállónak használták, ahol randalíroztak, lóháton közlekedtek a folyosókon, lépcsőkön. Nem sokon múlott, hogy Hódmezővásárhely és Makó is román területté váljon.

A román csapatok második alkalommal 1919 júliusában érkeztek vissza Hódmezővásárhelyre. Ekkor bukkant fel Berényi László, egy vásárhelyi csavargó, aki román tiszthelyettesi egyenruhába bújt. A jelenlegi vívócentrum épületét nevezte ki városi rendőrparancsnokságnak. Ő, és segítőtársa, Nagy Géza fényképészlegény iszonyatos aljasságokat műveltek Vásárhelyen. Túszokat ejtettek, váltságdíjat szedtek, értéket raboltak.

Berényi 1919. július 25-én délelőtt indította el román segédlettel a városháza pincéjéből az ártatlan embereket. Az utcán tartózkodók közül is többeket a menetbe kényszerítettek, két nőt is, de őket végül elengedték. Három férfit azonnal kivégeztek, a többieket leterelték a Nagy-Dezső-féle ház pincéjébe, majd kisebb csoportokban kivitték őket a szántóföldre, ahol 56 ártatlan embert mészároltak le, a vásárhelyiek mellett 1 kunszentmártoni és 9 ismeretlen férfit. Még a sírjukat is maguknak kellett megásniuk.

A román városparancsnok elhatárolódott Berényitől, akit letartóztattak, a lakásán lévő ékszereket és más vagyontárgyakat részben visszajuttatták a tulajdonosaiknak. Mivel a románok tartottak a vásárhelyiek lázadásától, ezért feláldozták Berényit. A börtönben összeverték, majd a város főterén deresre húzták és 70 botütést mértek rá, Nagy Gézára csak 25-öt, majd mindkettejüket átvitték a Népkertbe, ahol a kivégzőosztag agyonlőtte őket. A tömeggyilkosság áldozatait exhumálták és kiadták a hozzátartozóknak, hogy megadhassák szeretteiknek a végtisztességet. A tömeggyilkosság áldozatainak tiszteletére a 47-s főút mentén, emlékművet állítottak, a Nagy Dezső-féle tanya falán pedig márványtáblán emlékeznek a tömeggyilkosságra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában